Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Gyermeket mentett a hős Gom

A Bihar Megyei Rendőrség udvarán tegnap délben Florian Mitra nyomozótiszt, a Gom nevű 9 éves németjuhász idomárja mutatta be a sajtónak hűséges és talpraesett négylábúját, amelynek egy 2 éves és 4 hónapos gyermek köszönheti életét.

A Bihar megyei rendőrség kriminalisztikai osztályához még június 13-án, 19 órakor futott be a 112-es segélyhívó számon a kétségbeesett segélykérés, miszerint egy 2 év 4 hónapos kislánynak nyoma veszett. A gyermek aznap délután a nagyszülei alsótótfalui (Sârbi) otthonának kertjében játszott, de mivel felügyelet nélkül hagyták, elkószált. A rendőrség egyből mozgósította mind a katasztrófavédelmieket, mind a helyi rendőrséget, és igénybe vették a 9 éves Gom nevű, nyomkereső németjuhász segítségét is, aki az eltűnt kislány nadrágjáról szagmintát véve két órán belül a gyermek nyomára bukkant egy, a nagyszülők házától kb. 4 kilométerre lévő búzatáblában.

A tikkasztó hőség miatt a gyermek életveszélybe is kerülhetett volna, ráadásul, amikor rátaláltak, már be is sötétedett.

a hos GOM