Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Gács Anna volt a Törzsasztal vendége

Sokan látogattak el péntek délután a nagyváradi Illyés Gyula Könyvesboltba, ahol a Törzsasztal irodalmi találkozó-sorozat vendége Gács Anna kritikus, műfordító, egyetemi tanár, a Szépírók Társaságának elnöke volt. A meghirdetett programmal ellentétben a másik vendég, Csuhai István irodalomkritikus, szerkesztő, korábban a Jelenkor főszerkesztője betegség miatt nem tudott eljönni Nagyváradra.

Szűcs László, Gács Anna és Kőrössi P. József

Szűcs László, Gács Anna és Kőrössi P. József

A találkozó két moderátora, mint mindig, ezúttal is Szűcs László újságíró, a Várad folyóirat főszerkesztője és Kőrössi P. József, Nagyváradról Budapestre elszármazott irodalmár volt.

A találkozó elején Szűcs ismertette a Várad legújabb számának tartalmát. Ezt követően hangulatos, az irodalmi élet kulisszatitkaiba betekintést engedő beszélgetésre került sor, a két moderátor magyarországi, illetve angliai pályafutásáról faggatta Gács Annát. Míg az irodalomkritikus eddigi pályafutása kirajzolódott a hallgatóság előtt, sok kedves, érdekes és tanulságos anekdota is elhangzott. Szó esett a magyarországi és az erdélyi magyar irodalmárok helyzetéről, arról, hogyan érvényesülhet egy magyar irodalmár Londonban, hogyan befolyásolja a politika az irodalmárt ás az irodalmi társaság működését.

(szőke)