Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Fűtéshálózatot szereltek a templomba

Folyamatosan szépül a hegyközszentmiklósi református templom. Múlt héten fűtéshálózatot is szereltettek a templomba, így a hívek már nem dideregnek a téli istentiszteleteken. A református templom épületének külső és belső felújítását egyébként – mely majdnem négy évig tartott – hat hónapja fejezték be.

Múlt hét szerdán kezdték beszerelni az infra-elektromos fűtésrendszert a templomba

Múlt hét szerdán kezdték beszerelni az infra-elektromos fűtésrendszert a templomba

Mint a gyülekezet lelkészétől, Árus Csongor Lászlótól megtudtuk, a parókia által működtetett termálstrand jövedelméből sikerült kigazdálkodni azt a húszezer lejes összeget, amelyből biztosíthatták a fűtésberendezést a templomban. A tiszteletes szerencsésnek véli, hogy a hegyközszentmiklósi termálstrand működtetése révén sikerül olyan bevételekhez jutni, amelyekből az 540 lelket számláló református közösség templomát szebbé, élhetőbbé tehetik.

Szőke Mária