Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Fotótárlat a filharmóniában

A Nagyváradi Állami Filharmónia előterében október 10-én, pénteken 18 órakor kezdődik a Varadinum Fotóklub második egyéni tárlatának, az olasz Michele Macinai fotóművész képeiből álló kiállításnak a megnyitója.

fototarlat 1

Az Ovi D. Pop és Adela Lia Rusu fotóművészek által idén augusztusban alapított Varadinum Fotóklub újabb fotóművészeti tárlatot nyit meg a nagyváradi közönség számára, amelyen a 2012 óta több mint 270 szakmabeli díjjal jutalmazott toszkán Michele Macini fotográfiáit állítja ki. A Montevarchi Associazione Fotoamatori F. Mochi tagjaként az építőmérnöki végzettséggel rendelkező művész 2009-ben kezdett el fényképezni, és 2014 óta tagja a Nemzetközi Fotóművészeti Szövetségnek (FIAP). Szintén ebben az évben AFIAP (Artiste FIAP), 2016-ban pedig EFIAP (Excellence Fiap) kitüntetésben részesült.

fototarlat 2