Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Főszerepben a francia zene és a fuvola

Francia zenei repertoár volt terítéken a filharmónia csütörtök esti hangversenyén, amelyet az Ausztriából meghívott, egyébként főként Münchenben tevékenykedő Jörg Birhance vezényelt, az est szólistája pedig Matei Ioachimescu fuvolaművész volt. Birhance első alkalommal vezényelt Nagyváradon, míg Ioachimescu immár visszatérő vendégnek számít a filharmóniánál.

A koncert a halottak napjának közelségére utalva egy amolyan „hommage”-zsal (tiszteletadás) kezdődött, Maurice Ravel (1875–1937) Couperin sírja (1917) című munkájával, amelynek tételeiben a szerző az első világháborúban elesett barátainak állít emléket. A mű sajnos többszörösen is aktuális a mai, zaklatott békéjű világban, a nagy háború kitörésének századik évfordulóján. A darab ugyanakkor Ravel kalapemelése a francia barokk zene előtt, de sajnos csillogó zenedoboz-finomságú hangszerelés-technikája ezen a koncerten nem tudott zenekari teljességében érvényesülni, minden szólómomentum szépsége ellenére sem.

Foszerepben

Egy nagyváradi bemutatóval folytatódott a hangverseny, Jacques Ibert (1890–1962) Fuvolaversenyének (1934) szólóját játszotta Matei Ioachimescu. A rendkívüli szólisztikus és egyszersmind zenekari virtuozitást is igénylő darab nagy sikert aratott a közönség körében. A fiatal fuvolista átütő energiával és élvezettel játszik, láthatóan és hallhatóan is teljesen otthon érzi magát a színpadon. Végül egy szellemes ráadással köszönte meg a tapsot, Ian Clarke The Great Train Race című sokrétű fuvolatechnikai tornamutatványával, amivel végképp bebizonyította, hogy nemcsak kiváló hangszeres művész, de egyben vérbeli zenei showman is.

Claude Debussy (1862–1918) A tenger (1905) című szimfonikus vázlatait hallhattuk a koncert második felében, amik a kidolgozottság tekintetében több helyütt tényleg vázlatosak maradtak. Az előadás kicsit nehézkesen indult, de végső soron „minden jó, ha vége jó” egymásra találásban tetőzött. Bár Debussy személyre leosztott zenei „hullámai és fényei” egyénileg jól szólaltak meg, a karmesternek sajnos nem sikerült a maga teljességében összerakatnia és kidolgoznia ezt a váradi tengert, ami így inkább csak biztonsági játékban merült ki.

Tóth Gábor