Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Formába lendül a női kézilabdacsapat

Sorozatban másodszor sikerül győznie a Nagyváradi Egyetemi SK női kézilabdacsapatának a román másodosztályban.

Noi kezilabda

A lányok idegenbeli sikerrel (Mioveniben nyertek hat góllal) kezdték az évet, majd hazai pályán is megszerezték a három bajnoki pontot a Brassói Nemzeti Utánpótlás-nevelő Központ csapata ellen. A találkozó első félideje kiegyensúlyozott volt, a hajrában sikerült egygólos előnyre szert tenniük a hazaiaknak, így a nagyszünetben 14–13 volt az ESK javára. A térfélcserét követően rákapcsolt a váradi együttes, de a junior korú brassói lányok lépést tudtak tartani, így tíz perccel a vége előtt 26–25 volt csak a hazaiaknak. A végére elfáradtak a vendégek, öt perc elteltével már ötgólosra nőtt az ESK fórja, majd a hajrában hatgólossá vált a különbség, ez meg is maradt a lefújás pillanatáig (35–29).

A váradiaknál két tapasztalt kézilabdázó, Georgeta Diniş Vârtic és Valeria Motogna (mindketten sokszoros román válogatott volt) is pályára lépett, és öt-öt találattal járult hozzá a sikerhez. Az ESK gólszerzői: Irina Munteanu 8, Aurelia Cristoaica 6, Elisabeta Hlinca 5, Valeria Motogna 5, Georgeta Diniş Vârtic 5, Bianca Mîrcă 2, Mădălina Pantea, Damian Maria, Damian Ileana és Anamaria Hercuţ (1–1).

„Lassan kezd beérni a kemény munka gyümölcse, s a csapat egyre jobb formába lendül” – értékelte a sikert Doina Ardelean vezetőedző, akinek csapata harmadszor diadalmaskodott a bajnokságban.

 

Eredmények

A rangsorban hetedik helyen áll a váradi együttes, amely a hétvégén Sepsiszentgyörgyön lép majd pályára. A női másodosztály B csoportjának 11. fordulójában: Nagybányai Minaur–Temesvári Vest ESK 40–20; Slatinai VSK–Sepsiszentgyürgyi Sepsi 33–19, Resicabányai ESK–Kisjenői SK 38–24. A Nagybányai Extrem KC, a Mioveni-i SK és a Marosvásárhelyi KC szabadnapos volt. Következik (január 22.): Temesvár–Slatina, Mioveni–Resicabánya, Marosvásárhely–Minaur KC, Sepsiszentgyörgy–Nagyvárad. Brassó, Kisjenő és az Extrem KC szabadnapos.

Egyelőre helyi szinten alapoz a férfi csapat

Egyelőre helyi szinten alapoz a férfi csapat

 

Edzőtábor nélkül

A Nagyváradi VSK férfi együttesének helyzete egyre kilátástalanabbá válik. Sebastian Tudor együttese Váradon készül a visszavágókra, idén ugyanis már annyi pénzt sem kapnak, hogy edzőtáborba mehessenek. A csapat az utóbbi években többször is közel került a feljutáshoz, de mindannyiszor pénzhiány miatt kellett visszamondania a Nemzeti Ligában való részvételt. A másodosztályú bajnokság február közepéig szünetel, a VSK jelenleg második helyen áll a rangsorban ugyanannyi ponttal, mint az éllovas Nagybányai Minaur KC. A váradiak hazai pályán kezdenek, ellenfelük a Târgu Jiui Constantin Brâncuşi ESK lesz. A további program: Segesvári CNE–Segesvári HCM, Craiovai Universitatea–Brassói ESK, Nagybányai Minaur–Nagybányai Kézilabda Akadémia, Temesvári Politehnica–Kolozsvári Universitatea. Arad és Nagyszeben szabadnapos.

 

A női másodosztály állása
1. Minaur KC 8 7 0 1 304–191 21
2. Slatina 8 7 0 1 257–173 21
3. Resica 8 7 0 1 249–204 21
4. Vásárhely 8 7 0 1 247–209 21
5. Extrem KC 9 5 0 4 299–270 15
6. Brassó 9 4 0 5 268–289 12
7. Nagyvárad 8 3 0 5 234–244 9
8. Sepsi SIC 9 2 1 6 266–326 7
9. Mioveni 8 2 0 6 218–268 6
10. Temesvár 8 1 0 7 230–269 3
11. Kisjenő 9 0 1 8 241–370 1
A férfi másodosztály állása
1. Minaur KC 11 10 1 0 395–229 31
2. Nagyvárad 11 10 1 0 380–297 31
3. Craiova 11 8 0 3 364–343 24
4. Segesv. HCM 11 7 1 3 347–330 22
5. Kolozsvár 11 7 0 4 323-289 21
6. Brassó 11 4 0 7 304–298 12
7. Tg. Jiu 11 4 0 7 355–359 12
8. Segesv. CNE 11 4 0 7 341–406 12
9. Kézilabda Ak. 11 3 1 7 276–322 10
10. Aradi SK 11 3 0 8 280–364 9
11. Nagyszeben 11 2 1 8 285–315 7
12. Temesvár 11 1 1 9 279–377 4