Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Fordulatos meccsen nyert a Kinder a Partium FC ellen

A megyei első osztályú bajnokság szintjét jóval meghaladta a szombaton délután Hegyközpályiban lejátszott futballmeccs, amelyen a tavalyi bajnok Kinder az újonc váradi Partium FC-t fogadta.
A bajnokság 24. fordulójában megrendezett találkozót félszázan követték figyelemmel, s nem bánták meg a választást. Az első félidő enyhe vendégfölényben zajlott, Szeles Tibor szabadrúgásból szerezhette volna meg a vezetést a Partium Fc-nek, ám a labda a felső lécet találta el. Öt perccel a szünet előtt a hazaiaknak sikerült a gólszerzés, Sfârlea szintén szabadrúgást végezhetett el, amit tanítani lehetne, ahogyan csavarta a labdát a pipába. A térfélcserét követően hamar növelte előnyét a Kinder, Balla remek egyéni akció végén lőtt a léc alá, s ezt követően félrebillent a pálya: a hazaiak négy gólhelyzetet hagytak ki, erre válaszul a vendégeknek sikerült a szépítés, Szeles büntetőből volt eredményes. A 69. percben egyenlítettek a zöld-fehérek, Szeles szabadrúgását ugyan még kitornázta a Kinder kapusa, ám a szemfüles Gego közelről a hálóba kotorta a labdát (2–2). A középkezdést követően alig húsz másodperccel a vendégek még fel sem ocsúdtak örömükből, amikor is Emil Popa ismét betalált, kialakítva a 3–2-es végeredményt. A győzelem révén nyílt maradt az első helyért vívott küzdelem, az éllovas váradszentmártoniak előnye egy pont a pályiakkal szemben.
Hegyközályi Kinder–Nagyváradi Partium FC 3–2 (1–1). A Kinder összeállítása: Groze – Tegzeş, Mureşan (58., Laszlo), Lupuţ, Ţârţ, Rogojan, Sfârlea, Fitero, Balla, ifj. Muzsnay, E. Popa. Edző: id. Muzsnay Zsolt. A Partium FC összeállítása: Nuţă – Váradi, Vaida, Iova, Fazekas (85., Péter), Ienciu (64., Nagy Sz.), Borzescu, Gozman, Gego, Széles, Pap. Edző: Kincses Attila. Játékvezetők: Florin Marcu (Nagyvárad) – Iulius Timar, Ovidiu Timar (mindketten Margitta). Megfigyelő: Herman Sándor.
A Nagyszalontai Olimpia VSK csatára, Cristian Ţârlea egymaga intézte el a margittaiakat, akiknek öt gólt rúgott (a 39., 40., 73., 79. és a 89. percben). Halász László, a hajdúvárosiak edzője a következő összeállítású csapatot küldte pályára: Gurguţă – Toseschi, Ţirban (81., Ghilea), Neaga, Negrău (76., Budău), Fodor (28., Ţuţuianu), Laza, Szilágyi, Barani, Fuliaş (78., Matei), Ţârlea. A Viitorul a következő összeállításban játszott: Gabor – Naghi (70., Spătar), Forizs, Hosu, Ciordaş, Chiş (84., Nyíri), M. Daroczi, Varodi, Puiu, Miclean (46., Cadar), F. Lazăr. Edző: Lucian Rulea.
A Borsi Viitorul fontos győzelmet ért el a bennmaradásért vívott harcban, hazai pályán egy góllal felülmúlva az élesdieket.
A megyei első osztály 24. fordulójában: Belényes–Liberty CF 3–0 (az ifjúsági csapatok meccsén: 2–4), Hegyközpályi Kinder–Nagyváradi Partium FC 3–2 (1–1) Nagyszalonta–Margitta 5–0 (8–0), Bors–Élesd 2–1 (1–5), Vaskohsziklás–Biharszentandrás 0–3 (5–0), Keményfok–Váradszentmárton 1–5 (3–2), Bondoraszó–Luceafărul 3–0 (11–0), Vaskoh–Harangmező 0–3 (0–3), játék nélkül.
Következik (május 3–4.): Liberty – Pályi, Partium FC–Szalonta, Margitta–Bondoraszó, Szentmárton–Luceafărul, Szentandrás–Belényes, Harangmező–Vaskohsziklás, Keményfok–Bors. Élesd szabadnapos.

Sfârlea szabadrúgásánál tehetetlen volt a vendégcsapat védelme

Sfârlea szabadrúgásánál tehetetlen volt a vendégcsapat védelme