Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Főpásztori köszöntés

„Mert reménységben tartatunk meg.” (Róm 8,24)

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Ha kerestek majd, megtaláltok engem, ha teljes szívből kutattok utánam.” (Jer 29,11-13)

 

Kedves unitárius híveim, keresztény testvéreim!

Újév reggelén szeretettel köszöntöm gyülekezeteink minden tagját, lelkészeinket, választott vezetőket és minden jó szándékú embertestvéremet. Egy esztendő végéhez érkezve reménykedve tekintünk az új év elé és önkéntelenül is számba vesszük az elmúlt év eseményeit: mennyi tervvel, elgondolással indultunk, és mi az, ami megvalósult? Kik maradtak mellettünk. és kik tértek vissza az örök hazába?

Az esztendő fordulásakor nemcsak az intézmények, hanem az egyén, a család is akaratlanul leltároz, számadást tart. Sok áldott találkozás és alkalom volt egyházi életünkben az elmúlt esztendő alatt, amikor lelkiekben is gazdagodtunk, és megtapasztaltuk a közösség megtartó erejét. Felemelő érzés volt keresztény ünnepeinken közösen imádkozni és Isten dicsőségére zsoltárainkat énekelni. Templomaink harangjai nem szóltak hiába. Hívó hangjukat meghalló, figyelő lelkek vasárnapról vasárnapra elcsendesedtek, és erőt gyűjtöttek a hétköznapok terhének hordozásához, feladataik teljesítéséhez. Szárnyalt ajkunkról a zsoltár: „Áldjad én lelkem az Urat” vagy „reménykedő szívvel” sóhajtottunk vigasztalásért, bátorításért, erőért.

Sok gyülekezet nagyszerű megvalósításokról számolhat be. A felújított templomok, egyházi épületek, az áldott közösségi alkalmak, amikor bizakodó lélekkel álltunk egymás mellett, szépítették mindennapjainkat, erőt adtak vállalt feladataink végzéséhez. Lelkünk szárnyalt a szejkei találkozáskor és Déva vára magasságában is az együvé tartozás érzése uralta szívünket. Öröm volt látni a szorgalmason munkálkodó, földjeit megművelő gazdákat, az iskoláink felmutatott eredményeit, az egyházkörönként megrendezett nagyszerű találkozásokat. Minden megvalósítás a jó Isten gondviselését, a szorgalmas, élni akaró ember törekvését igazolta.

Mindezek mellett elgondolkodtatásra késztetett sok mellettünk vagy velünk megtörtént esemény. Nemcsak a nagyvilág eseményei szomorítottak el, de a mi kis világunk is tele volt és van feszültséggel. Fájdalmas látni a parlagon maradt földeket, az üresen maradt házakat és a messze idegenbe munkát vállalók sokasága is nagy gond szinte minden családban, közösségben. A feszültségek és gondok között pedig a hívő ember Istenhez fordul, nála keres menedéket, tőle vár biztatást.

A bibliai nép történelmének egy megpróbáló időszakából hangzik felénk a próféta üzenete, melyben reménység és bátorítás, útbaigazítás szólal meg, melyre nem csak akkor, hanem most is nagy szüksége van az embernek. A szétdarabolt Ígéret földje, az idegen földön való rabság, az otthonmaradtak nyomorúsága és a távolba hurcoltak lelket kínzó állapota uralta a választott nép életét. A mi életünk is sokban hasonlít az akkori helyzethez. A prófétai szó biztatás a szétdarabolt ország, szétszakadt nemzet, idegen fogságban vergődő nép számára: meg kell maradni Isten mellett, mert nem romlásra, hanem az Ő országának építésére hívott el bennünket. Erre tanított a Názáreti Jézus is: meglátni mindennapjainkban az Ő jóságát, a teremtett világ szépségét, életünkben a gondviselést, a mellettünk élő embertársban az isteni lelket, a szeretetet.

A jó Isten gondviselő szeretete vigyázott és vigyáz ránk. Minden változás, megpróbáltatás között is hinnünk kell az Ő jóságában. Ez a hit segít rendeznünk kapcsolatainkat Istennel és embertársainkkal, még akkor is, mikor ez nem könnyű, mikor az önzés, az egyéni meggazdagodás, az irigység és az emberi nagyot akarás látszik uralni világunkat.

Vallom, hogy minden emberi tevékenységnek csak akkor van értelme, ha Isten dicsőségét akarja munkálni. Életünkkel és cselekedeteinkkel igazolni akarjuk, hogy Jézus tanítása szerint szolgáló szeretettel éljük napjaink. Nem én, hanem a mellettem élő ember a fontos, hiszen a másik emberhez való viszonyom, kapcsolatom igazolja a legjobban, hogy Isten gyermekeként élek ezen a földön.

Keresztény testvérem! Az új esztendőben az 500 évvel ezelőtt történt reformáció eseményeire emlékezünk. Az emlékezés, az ünneplés azonban ne csak múltba nézést jelentsen. Hitelődeink bátor kiállása, hitük megvallása késztessen bennünket arra, hogy a ma világában cselekedeteinkkel is igazolni akarjuk, hogy él a jézusi eszmény, hogy jobb emberként, egymásnak igazi testvéreiként szeretnénk élni.

Az új év első napján azért imádkozunk, hogy erőnk legyen hittel és cselekedettel az evangéliumi szeretetben, a jövő reménységében élni, amint arról az isteni ígéret szól a jeremiási próféciában és az apostoli üzenetben, mert magyar keresztény unitáriusként ebben a reménységben tartatunk meg. Ezzel a hittel lépünk át az új esztendőbe, és alázattal imádkozunk, hogy a jóságnak Istene maradjon velünk, és adja áldását életünkre és mindennapi munkánkra.

Adjon a jó Isten testben és lélekben erőt és egészséget, hogy tudjunk családunkért, unitárius anyaszentegyházunkért, népünkért becsületesen élni és dolgozni!

Isten áldása kísérje életünket az új esztendőben!

Főpásztori szeretettel,

Bálint Benczédi Ferenc
unitárius püspök

Balint_Benczedi_Ferenc