Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Fontos a kultúra, a sport és az ifjúság

Tavaly február 23-án volt az első munkanapja Nagyvárad alpolgármestereként Huszár Istvánnak, aki elmúlt évéről és az idei tervekről is beszélt tegnap.

Fotó: Csikos Rolland

Fotó: Csikos Rolland

 

Fel szeretnék újítani Szacsvay Imre szobrának környékét, ezt már kérvényezte is az RMDSZ, a látványterv is elkészült, kedden derül ki, hogy a felújításhoz szükséges-e minisztériumi jóváhagyás, mondta Huszár István, aki hozzátette: a költségeket 6-7 ezer euróra becsülik, és a helyi költségvetésből fedeznék.

Kultúra, ifjúság és sport, szociális kérdések és kapcsolattartás az anyaországgal – több területet is érintett Huszár István beszámolójában. Idén például a Bodola Gyula-stadionban szervezné meg az UEFA a román és a francia női futballválogatottak mérkőzését. A Bihar FC csődje kapcsán Huszár István elmondta, lépéseket kellene tenni azért, hogy megmentsék a gyermek- és ifjúsági tagozatot, hiszen a futballnak mindig volt hagyománya Biharban. Tartják a kapcsolatot a Nemzetközi Úszószövetséggel (FINA) is, azért, hogy az épülő ugrómedencét akkreditálja a szövetség, és a tervek szerint nemzetközi úszóversenyeket is szerveznek idén Váradon.

Az alpolgármester elmondta, nagyon sok szociális kérdéssel fordulnak hozzá, a szociális és más jellegű lakásokért felelős biztosság, melynek ő az elnöke, többek között 72 család lakásszerződését hosszabbította megy egy vagy fél évvel, a két ANL-tömbházban pedig összesen 83 család számára hosszabbított szerződést. Huszár István anyakönyvvezetői minőségében 98 párt esketett magyar nyelven, és 103 aranylakodalmát ünneplő párt köszöntött az önkormányzat képviseletében. Mint mondta, köztük még körülbelül 60–40 százalék a román és magyar párok aránya.

Az alpolgármesteri irodájához több mint 80-an fordultak különféle problémákkal, őket útbaigazítják és lehetőség szerint követik dolgaik alakulását. Támogatta a Nagyvárad–Biharkeresztes buszjárat újraindítását, és részt vett a várban tavaly első alkalommal megtartott karácsonyi vásár szervezésében. Az idei, választási évet illető kérdésünkre elmondta: „ha és amennyiben” ő lesz a polgármester-jelölt, akkor a váradi magyarokat képviselné, mivel nem szereti a megosztottságot.

Sikeres volt a XI.-es váradi magyar diákok számára indított programja, melyen közel húsz tanuló nyerhetett betekintést alpolgármesteri tevékenységébe. Az iskolai kampusz sportcsarnoka padlójának áttervezését is javasolta, illetve szeretnének egy 25 méteres tanmedencét építeni annak közelében, de még a sportiskola területén. Az egyházakat s azokhoz kötődő civil szervezeteket is támogatják, idén például anyagi támogatásra is nyílhat lehetőség, hangzott el, tavaly pedig az elmaradt adók büntetőkamatait engedték el.

Tavaly Kristófi János kiállítását nyitották meg a városháza dísztermében a Varadinum alkalmával, idén szintén terveznek kiállítást, mondta Huszár István, aki hozzátette: szeretnék megszervezni a várban a testvérvárosok hétvégéit, ezek keretében például Debrecen is bemutathatná kulturális, gasztronómiai stb. értékeit.

Fried Noémi Lujza