Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Fiatalok – Budapesti reflexiók

A trianoni diktátum ellen voltam aláírást gyűjteni Budapesten, a Magyarok Világszövetsége szervezésében. Volt kevés szabad időm, hát elmentem segíteni. És ha már ott voltam engedjétek meg, kedves sorstársaim, hogy néhány benyomást, észrevételt megosszak veletek. Hiszen tagadhatatlan, hogy ilyen alkalomkor sok emberrel el lehet beszélgetni, ha csak pár szó, mondat erejéig is.

Négy röhögcsélő, viccelődő fiatal áll elénk. Úgy húsz év körüliek lehetnek. Helykeresők, vagy már meg is találták helyüket a világban?! Megpróbálnak pimaszkodni, korukból adódóan félvállról kezelni, számukra semmi komolyságot nem érdemlő ügyet és a velük szemben álló két felnőttet. Mi az, hogy Trianon? Hol van az? Mi bajunk van vele? Hallották, hogy akik Trianonnal foglalkoznak, azok fasiszták! Így, egy az egyben! Röhögcsélve! Minden megnyilvánulásuk, mozdulatuk a kort, a világot tükrözi melyben élünk.

Nyugodtan kezdünk. Háború, emberéletek, megcsúfolása a magyarnak, a nemzetnek. Szétszakítottság, magyarellenes vérengzések, atrocitások. Hirtelen megnyugodnak. Hány osztályt végeztetek? Melyik iskolában? Kik voltak a tanáraitok? Elkezdenek komolyodni. Kettő megszeppenve hátrál meg egy reklámtábla mögé és a továbbiakban onnan leskelődnek, vajon mit tesznek a társaik? Azok állnak és hallgatnak. Néha megpisszennek: nekik nem ezt mondták, nekik nem így tanították! – Látjátok mi a magyarokért, az igazságért gyűjtünk aláírást, nem pedig mások ellen. Akik nektek azt mondták mi fasiszták vagyunk, ők maguk azok, hiszen magyarellenesek, magyargyűlölők! Nagyokat nyelnek, hallgatnak…

Pár perc után levegőhöz jutnak, és mit ad Isten, egyikük kéri a tollat, hogy aláírjon. Meg is teszi! A másik nem meri követni. Mint mondja, fél! Kitől, mitől nem kérdezzük. Az elslisszolt kettő, még mindig a reklámtábla mögül figyeli a történéseket. Kezet fogunk elmennek, valahogy másként, mint ahogyan jöttek…

Nagymama jön, mellette felkötött karú unokája, szép fehérbőrű, kékszemű gyerek. Még a nagymamája ír, kérdezem hallott-e Trianonról? Mondja igen, hogyne. Tudja, hogy ott darabolták fel Magyarországot és a nemzetet. Nem csak a szemem, de a szívem is betelik a gyerek szépségével. Ő is alá fogja írni gyűjtőívet, mondja. Kérdezem hány éves? Mondja tizennégy. Sajnos nem lehet, csak tizennyolcon felül. Sajnálom, arcára van írva csalódottsága. Ígérem, ajándékkönyveket küldök neki. Megérdemli, aki ilyen fiatal létére tud és már mer magyarnak lenni. Ahogy elmennek, elgondolkodom. Vajon nem kellett volna az előző négynek is könyvet, könyveket adni? Lehet, kivernék a kezükből, tanítóik, mert a mi fájdalmunk, a mi szenvedésünk „fasiszta, antiszemita, cigányellenes”.

Gábor Ferenc, Köröstárkány