Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Fiatalok a színjátszás bűvöletében

Az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) Torockón szervezte meg augusztus elején a XVII. ODFIE Színjátszó Találkozót, mely idén a SzínHázikó nevet viselte.

Az ODFIE közleménye szerint a találkozóra 17 színjátszó csoport nevezett be, a helyi unitárius ifjúsági egyletek képviseletében. A következő településekről érkeztek színjátszó csoportok: Szabéd, Marosvásárhely, Kolozsvár, Homoródszentpál, Vargyas, Szentábrahám, Székelyudvarhely, Szentgerice, Bölön, Nagyajta, Kissolymos, Dicsőszentmárton, Bencéd, Homoródszentmárton, Felsőrákos, Homoródszentpéter és Sepsiszentgyörgy. Rajtuk kívül számos műélvező vett részt a találkozón, így a résztvevők létszáma elérte az 550-et.

Felvonulással kezdődött a találkozó (fotó: Matók Dóra)

Felvonulással kezdődött a találkozó (fotó: Matók Dóra)

A rendezvény augusztus 1-jén érkezéssel, beiratkozással, elszállásolással kezdődött, délután pedig ünnepélyes zenés-zászlós felvonulással köszöntötték egymást és a falubelieket a Torockóra érkezett fiatalok. Az üdvözlőbeszédek után a színjátszó csapatok bemutatkoztak, majd este színpadra léptek a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem bábművészeti szakának magiszteri hallgatói. A napot hatalmas tábortűz zárta, amely mellett a fiatalok jókedvvel énekeltek. Augusztus 2-án és 3-án, a reggeli áhítat után estig előadásokat nézhettek a résztvevők, valamint a háromfős bírálóbizottság. Az előadásokat szakemberek által vezetett műhelymunkák egészítették ki. Péntek este a sepsiszentgyörgyi Phase zenekar koncertjén mulathattak a fiatalok. A harmadik napot a temesvári Bartók Diákszínpad előadása, valamint a Torockó Tour Night című csapatvetélkedő zárta.

A kolozsváriak nyerték el az első díjat (fotó: Markó László)

A kolozsváriak nyerték el az első díjat (fotó: Markó László)

A találkozó negyedik napján Rácz Mária kolozsvári lelkész tartott istentiszteletet. Délután magyarlapádi gyerekek Lúdas Matyi történetét adták elő, majd a gálaműsor keretében a díjkiosztás következett. Az első helyezést a Kolozsvári Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet nyerte el, második lett Vargyas egyletes csapata, akik a közönségdíjat is hazavihették, a dobogó harmadik fokára pedig a székelyudvarhelyi SZIJUK csapata került.

A zsűri különdíjait két csapat vihette haza, mégpedig Marosvásárhely és Felsőrákos csoportja. Emellett a zsűri négy alakítási díjat és négy egyéni különdíjat is kiosztott. Az előbbieket Boér Róbertnek (Bölön), Gábos Gyulának (Homoródszentpál), Ilkei Lorándnak (Vargyas) és Réz Nórának (Felsőrákos), az utóbbiakat pedig Dénes Erzsébetnek (Homoródszentpál), Isztulyka Máténak (Szentábrahám), Nagy Norbertnek  (Marosvásárhely), valamint Szekeres Róbertnek (Székelyudvarhely) ítélték oda.

A vargyasiak színjátszó csoportja (fotó: Markó László)

A vargyasiak színjátszó csoportja (fotó: Markó László)

A magyarországi Unitárius Alkotók Társasága (UART) a következőknek adta át saját díjait: a legjobb csapat díjában részesült Sepsiszentgyörgy csapata, a legjobb női szereplő díját a szentgericei Nagy Emma Tímea vihette haza, a legjobb férfi szereplő díját pedig a kolozsvári Szabó Gergő.

A díjkiosztást ünnepi vacsora és zárómulatság követte. A rendezvény fő támogatói voltak a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet, a Nemzeti Együttműködési Alap és a Magyar Unitárius Egyház.