Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Félezren bizonyítottak az emlékversenyen

Szombaton és vasárnap rangos úszóverseny helyszíne volt a nagyváradi Ioan Alexandrescu Olimpiai Uszoda. Hatodik alkalommal került sor a Schier Herman Emlékversenyre, amelyen romániai és magyarországi fiatal úszók állnak majd rajtkőre.

A Körös SK úszói Georgeta Schier és Illés Zsolt edzőkkel

A Körös SK úszói Georgeta Schier és Illés Zsolt edzőkkel

Idén 550 fiatal tehetség csapott a habok közé, 33 romániai és magyarországi klub képviseletében. A kétnapos megmérettetés szombaton 16, vasárnap pedig 10 órától kezdődött meg, a szervezők a váradi VSK, a Körös SK és a Bihorul Sportiskola SK voltak. „Az emlékverseny évről-évre nagyobb teret nyer, főként a körülményeknek köszönhetően, így nem meglepő, hogy emelkedik a résztvevők száma” – tudatta lapunkkal Illés Zsolt, az egyik szervező, aki edzőként dolgozik a Körös SK-nál.

A rajtkőn a legifjabb úszók

A rajtkőn a legifjabb úszók

A Körös SK tagjai (edzők Illés Zsolt és Georgeta Schier) tizenkét érmet szereztek a versenyen. A 12 évesek között induló Huszár Ingrid öt számban is elsőként ért célba (50 méter pillangón és háton, 100 méter gyorson és mellen, valamint a 200 méter gyorson). A 11 évesek mezőnyében rajthoz álló Mihnea Dăscălescu két első (50 m mell és 100 m gyors) és egy második (200 m gyors) helyezéssel zárt, ugyanabban a korosztályban Szilágyi Szabolcs (első lett 50 m pillangón, harmadik pedig háton), és Papp Zselyke (megnyerte az 50 m-es hátúszást) állt még dobogóra. A nyolcévesek között rajhoz álló Daniel Coroian bronzérmet szerzett 50 méteren, pillangón.

Harc az elsőségért

Harc az elsőségért

A Városi Sportklub úszói (edzők Remus Oros és Vekerdi László) tizenöt alkalommal álltak dobogóra. Ştefan Duca első lett 50 méteren, pillangón, mellen, háton és gyorson. Bakó Anasztázia első lett mellen, háton és gyorson, második pedig pillangón, Iris Samuilă első lett gyorson, második pedig pillangón. Iari Edwárd (második lett mellen), Loredana Căvăşdan (harmadik lett háton) és Takács Dominic (harmadik lett gyorson) szintén dobogóra állt. Az 50 m-es gyorsváltó (Rikk David, Iari Edwárd, Ştefan Duca, Takács Dominic) első lett, a lányok négyese (Oana Oprescu, Andra Szabo, Ana Gavrilă, Loredana Căvăşdan) pedig harmadikként ért célba.

Papp Zselyke és Huszár Ingrid

Papp Zselyke és Huszár Ingrid

Huszár István alpolgármester bemondóként is jól teljesített, ha nem épp lányának Ingridnek szurkolt a lelátón

Huszár István alpolgármester bemondóként is jól teljesített, ha nem épp lányának Ingridnek szurkolt a lelátón

A megmérettetés névadója, Schier Herman (1945–2007) többszörös országos bajnok úszó volt, aki elsőként tudta 56 másodpercben belül leúszni a százméteres gyorsúszást. Edzőként szintén sikeresen tevékenykedett, olyan kiválóságok kerültek ki keze közül, mint Szakadáti László (az Európai Úszószövetség volt igazgatója), Horváth Ildikó, Mády Levente, Kuglis Edith és Bay László.

Teltház előtt zajlott az emlékverseny

Teltház előtt zajlott az emlékverseny