Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

„Felemelő, hogy Ady nyelvén szólhatok”

Tegnap délben az Ady Endre líceum dísztermében lépett fel Ady Endre életéből merített monodrámájával Kurucz Ádám Konrád Latinovits-díjas előadóművész.

A fiatal versmondó Nagyváradon adta elő első ízben az anyaország határain kívül 45 perces műsorát. András Emese magyar tanárnő rövid bevezetőjében bemutatta a művészt, majd elmondta, hogy az előadás az iskola által rendezett háromnapos, a költő születésének 140. évfordulójára szervezett ünnepségek első momentuma.

felemelo 1

A telt házas teremben kitűnő előadást látott a diákközönség. A versek és az összekötőszöveg felölelték a költő szinte teljes életútját. Ady szerepében kitűnőt alakított Kurucz Ádám Konrád, akit reméljük, viszontlátunk még Nagyváradon, a Holnap városában.

Az előadás után lapunknak interjút adott a fiatal művész.

felemelo 2

Kurucz Ádám Konrádot Magyarországon már sokan ismerik, de a Partiumban, jelesül Nagyváradon és Erdélyben csak azok, akik az Ady Endre költészetét kedvelő Facebook-csoportok tagjai, és ezekben látták már videóit, melyeken Ady-verseket szaval. Természetesen más költők verseiből is találunk a legnagyobb videómegosztón előadásában, most azonban a Holnap városába Ady-estjét hozta el.

– Kérem, meséljen kicsit önmagáról a Reggeli Újság olvasóinak!

– A Somogy megyei Marcali városában születtem, Kaposváron érettségiztem 2010-ben. Ezt követően kerültem fel Budapestre, ahol jogi egyetemi tanulmányokat kezdtem folytatni a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. Jogi diplomát két évvel ezelőtt szereztem. A tanulással sosem volt gondom, szorgalmas is voltam, és sokáig úgy tűnt, hogy egyetem után majd jogászként fogok elhelyezkedni. A művészet iránti érdeklődés azonban ezt felülírta. 26 éves vagyok, papíron tehát jogász, a gyakorlatban viszont a színház, a versmondás és az előadóművészet működteti életem.

– Gondolt-e arra, hogy színész legyen?

– A jogi egyetem utolsó évében gondoltam arra, hogy megpróbálom a budapesti színművészeti egyetem felvételijét. Ekkor már 23 éves voltam, korábban sosem színészkedtem, egyedül a versek terén rendelkeztem tapasztalattal. Ezért is tartom nagy dolognak, hogy az utolsó rostáig jutottam el a felvételin. Az ezt követő nyáron felvételiztem színi tanodákba; végül a Nemes Nagy Ágnes Művészeti Iskolában kezdtem el egy hároméves színész OKJ-képzést; jelenleg ott vagyok végzős. Azóta kétszer próbálkoztam az egyetemi felvételivel: mindkétszer a második kör jelentette a búcsút. Másfél éve egy táncos castingon kerültem be a Vígszínház készülő zenés játékába, A Pál utcai fiúkba – ahol egy kisebb szerepet játszom Pál utcai fiúként. Nagy élmény volt a próbaidőszak, a premier. Azóta több mint 110-szer játszottuk a darabot, és reméljük, még sokáig műsoron lesz.

– Mik a tervei a jövőjét tekintve?

felemelo 3

– Mindenképp művészi pályán szeretnék érvényesülni. Elsősorban a versmondást tekintem szívügyemnek. Újabb versmondóesteket szeretnék összeállítani, s azokat minél több helyszínen bemutatni. Ezt követi a színház, a film, a szinkronszínészet. Volt szerencsém mindegyikbe belekóstolni kisebb szerepekben; remélem, hogy kellő időben magasabb szinteken is bizonyíthatok.

– Ha jól tudom, még nem járt Ady-estjével sem a Partiumban, sem Erdélyben, hogy történt, hogy pont Nagyváradon törik meg a jég.

felemelo 4

– Az Ady-monodrámám a nyáron készült. Ekkor szántam megfelelő időt arra, hogy mindazt a versmennyiséget és Ady-szeretetet, ami az elmúlt években felhalmozódott bennem, összesűrítsem egy 45 perces műsorban. Az előadást szülővárosomban próbáltam, ott is mutattam be augusztusban; azóta Budapesten, Niklán és újra Marcaliban adtam elő. Egy kedves ismerősöm, aki erdélyi gyökerekkel rendelkezik, fejébe vette, hogy segít népszerűsíteni a műsort. Ő vette fel a kapcsolatot az Ady Endre líceummal, s neki köszönhetem, hogy ezúttal Nagyváradon adhatom elő a monodrámát.

– Tud-e arról, hogy volt egyszer, valamikor a ’70-es években Nagyváradon egy kiváló színész, Varga Vilmos, aki Ady-estjével fellépett Erdély szinte minden nagyobb helységében és hatalmas sikert aratott műsorával?

– Bevallom, nem hallottam még Varga Vilmosról, de ígérem, ezen hiányosságomat pótolni fogom. Nekem is nagy célom, hogy minél több magyarlakta településre elvigyem az előadást, mert azt gondolom, ezzel nemes célt szolgálok, s mert vallom, hogy Ady Endre költészete (és általában a nemzeti líra) magyarságtudatunk egyik alappillére.

– Milyen gondolatokkal érkezett abba a városba, ahol Ady inkább mint újságíró jeleskedett, de mégis oroszlánrésze volt a magyar költészetet forradalmasító A Holnap Irodalmi Társaság megalakításában, melynek vezéralakja is volt egyben?

felemelo 5

– Nagy várakozással tekintek a nagyváradi műsorra. Ez lesz az első alkalom, hogy a Partium területén lépek fel. Bevallom, a szokásosnál jobban izgulok, de tudom, hogy ez nagyobb energiákat fog nekem adni a színpadon. Pusztán a gondolat, hogy Ady nyelvén szólhatok Nagyváradon a váradi közönséghez, már önmagában felemelő. Persze érzem ennek a felelősségnek a súlyát is, de semmiképp nem teherként, mint inkább egyfajta küldetésként „cipelem”.

– Remélem, látjuk még Nagyváradon, talán egyszer a pódiumon, mondjuk a Szigligeti Színház színpadán is, ahol előadhatja Ady Endre verseiből álló műsorát.

– Én is nagyon remélem. Mindent megteszek, hogy lehetőségem legyen visszatérni újra és újra.

– Köszönöm a beszélgetést.

Farkas László