Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Fekete-Körös-völgyi Magyar Napok másodszor

Borsi Lóránt, a Bihar megyei RMDSZ társadalomszervezési ügyvezető alelnöke és Grim András, szórványügyi alelnök tartott rövid sajtótájékoztatót tegnap délben az immár másodszor megrendezésre kerülő szeptember eleji Fekete-Körös-völgyi Magyar Napok programjairól. Az egyelőre vázlatosan közölt, szeptember 5-én kezdődő, péntektől vasárnapig zajló műsorokról, mi is részletesebben tájékoztatjuk majd olvasóinkat.

A megye egyik legnagyobb szórványprogramjának számító rendezvénysorozat idei jelmondata: „Együtt a megmaradásért”. Ez, a tavalyi koncepcióhoz hasonlóan azt hivatott tükrözni, hogy nemcsak a szórványban élőknek szól a rendezvény, de egyben az egész megye magyarságának ünnepévé kívánnak válni.

Fekete-Koros (Grim, Borsi)

Grim András és Borsi Lóránt (képünkön) bemutatták az idén újra átadásra kerülő szórványdíjat – háttérben az idei rendezvény zászlaja és jelmondata

Tematikus napokban gondolkodtak az idén is. A pénteki nap a hagyományőrzésé lesz, Magyarremetén, ahol 16 órakor kezdődik a hivatalos megnyitó, itt a megye több településéről érkező néptánccsoportoké a főszerep. Szombaton, a családi napon, ahol remélhetőleg minden korosztály talál magának majd elfoglaltságot, több helyszínen zajlanak majd az események. Köröstárkányban délelőttől késő estig lesznek koncertek többféle zenei stílusban, sztárvendégekkel is, de emellett ünnepi istentiszteletre várják az 1960-70-es években konfirmáltakat, a Tulipán-kupa keretében pedig Kisnyégerfalván lesz futballbajnokság és gulyásfőző verseny, az esti órákban pedig a Mandala dalszínház mutatja be az István, a király rockoperát.

A vasárnapi záró helyszín Várasfenes lesz, délutáni ünnepi ökumenikus istentisztelettel és a délkelet-bihari régió meghívott kórusainak találkozójával, végül pedig átadják a Zsiskú János-szórványdíjakat, mely elismerést olyan személyek vagy közösségek érdemelhettek ki már tavaly is, akik a szórvány megmaradásáért tevékenykednek.

Magyar Napló címen hamarosan napvilágot lát majd egy a részletes programokat és hivatalos köszöntőket is tartalmazó kiadvány, amelyet a környékbeliekhez fognak eljuttatni. A tavaly már hagyományt teremtettek, és a jövőben is folytatják a Fekete-Körös-völgyi Magyar Napokat – emelte ki Borsi Lóránt. A rendezvényekre tehát, a jelmondat szellemében, mindenkit szeretettel várnak, és nemcsak a dél-bihari szórványból.

Tóth Gábor