Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Fejlesztés az Arany János Kollégiumban

A Partiumi Keresztény Egyetem bentlakása, az Arany János Kollégium jó ideje biztosít szállást és étkezést a távolról érkezett diákoknak, akik több évig Nagyváradon szeretnének tanulni Románia első akkreditált magyar nyelvű egyetemén.

Fejlesztes (3)

A kollégium vezetése a lelki élet fontossága mellett a lakhatási körülmények javítását is fontosnak tartja. Éppen ezért született két esztendeje egy közösségi tér is a kollégium pincéjében holland alapítványi támogatással, ahol a diákok kötetlenül vagy szervezett programok keretében lehetnek együtt. Mivel az intézmény igyekszik diákzsebhez mérten megszabni árait, így nagyobb fejlesztésre, illetve befektetésre kevés forrás áll rendelkezésre és minden olyan lehetőséget igyekszik felkutatni, ami segít a diákokat tehermentesíteni, mint például adományok és  pályázatok segítségével  fejleszteni a kollégiumot és a lakhatási feltételeket.

Idén ez meg is valósult, a Bethlen Gábor Alap segítségével, ahonnan 800 ezer forint támogatást sikerült szerezni, melyet az Arany János Kollégium matracvásárlásra fordíthatott. A körülbelül 11 ezer lejnek megfelelő támogatást sikerült saját alapból kiegészíteni, így a bentlakás négy szintjéből kettőben sikerült száz darab régi matracot újakra cserélni. A befektetés összege 28 900 lej volt – tudatta lapunkkal Ráksi Lajos, a kollégium lelkész-igazgatója.