Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Falugazdászok továbbképzése

A magyarországi Földművelésügyi Minisztérium kiemelten fontos kérdésnek tartja az anyaországi és a külhoni magyar gazdák közötti együttműködés támogatását, a kapcsolatépítést, illetve továbbképzési lehetőségeket biztosít a külhoni gazdálkodók számára. Ezeket bizonyítják azok a konferenciák és agrárfórumok is, amelyek az utóbbi években Erdély szerte, illetve Bihar megyében zajlanak.

falugazdaszok

Június 27-én, kedden külhoni magyar gazdaszervezetek képviselőinek és falugazdászainak tartottak szakmai továbbképzést Alcsútdobozon. Az eseményt a Földművelésügyi Minisztérium és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága együttműködésében immár második éve rendezték meg, a Kárpát-medencei falugazdász program újabb állomásaként.

A továbbképzésen részt vettek a Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek Szövetsége (EMGE-Szövetség), illetve a szövetség égisze alatt az Érmelléki Gazdák Egyesületének (ÉGE) küldöttei is.

Az EMGE-Szövetség küldöttségét Taierling Johann (Agrokézdiszék Mezőgazdászok Egyesülete) mutatta be. Dr. Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi és Kárpát-medencei kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára megnyitójában kiemelte: a külhoni falugazdász hálózat kialakítása és legalább középtávú működtetése alapvető szükséglete a mezőgazdasági termeléssel foglalkozó magyar gazdálkodóknak, hiszen a hálózat egyre több gazdának nyújt segítséget abban, hogy a mai mezőgazdasági termeléshez nélkülözhetetlen szakmai és pénzügyi támogatáshoz hozzájussanak. Ehhez szervesen kapcsolódik a külhoni szakemberek tudásának gyarapítása és folyamatos továbbképzése. Mint mondta, rendkívül fontos, hogy az anyaországi agrártevékenységben érdekelt szereplőkhöz hasonlóan a külhoni magyar érdekképviseletek és gazdálkodók is naprakész információkkal rendelkezzenek a különböző pályázati, illetve egyéb támogatási lehetőségekről, jogszabályi változásokról.

Dr. Tóth Katalin hangsúlyozta, Erdély, Délvidék, Kárpátalja, Felvidék, Drávaszög és Muravidék magyar mezőgazdászai hasonló szakmai hálózaton keresztül szereznek információt az aktuális szakmai találkozókról, rendezvényekről, a legújabb technológiai lehetőségekről. Ugyancsak a falugazdászok nyújtanak számukra segítséget a honi és EU-s pályázati dokumentációk előkészítésében és kitöltésében.

Egyébként szintén a fentieket tartotta fontosnak hangsúlyozni dr. Torda Márta, a Földművelésügyi Minisztérium osztályvezetője, a Paptamásiban zajlott februári agrárkonferencián is.

Grezsa István kormánybiztos hozzászólásában üdvözölte az egész Kárpát-medencére kiterjedő képzési programot. Mint mondta, az ilyen és ehhez hasonló programok teszik elevenné nemzetpolitikai törekvéseinket, amelyek célja a határokon átívelő nemzetegyesítés.

A kormánybiztos szerint nagyban meghatározza a magyarság jövőjét, hogy képesek-e megtartani a hagyományos vidéki életformát, amely mindig is jellemezte a Kárpát-medencét.

A résztvevők a szakmai nap során bepillantást nyerhettek az anyaországi rendszer működésébe, megismerkedhettek a magyarországi falugazdászok szaktanácsadási feladataival, valamint megvitatták az elmúlt egy év tapasztalatait, az eddig elért eredményeket, továbbá meghatározták a jövőbeni irányokat. Ugyanakkor az EMGE-Szövetség küldöttségének tagjai is – Laskovics István (Érmelléki Gazdák Egyesülete), Fancsali Ernő (Aranyosszéki Gazdák Egyesülete), Csomós Attila és Sikó László (RMGE-Maros Szervezet), valamint dr. Jakab Ernő (Udvarhelyszéki Mezőgazdászok Egyesülete) – bemutatták a szövetség falugazdászainak tevékenységét, hatékonyságát.

A küldöttséget elkísérte Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács gazdasági és vidékfejlesztési szakbizottságának elnöke is.

Az EMGE sajtóirodája