Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Évadnyitó a filharmóniában

Régóta várt különlegességekkel indul a komolyzene váradi házának idei évada, melyeket szeptember 17-én, csütörtökön 19 órától hallhat és láthat a közönség, mondta Tódor Albert, az intézmény igazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján.

Édouard Lalo spanyol származású francia zeneszerző (1823–1892) , Spanyol szimfónia című ötrészes hegedűversenye és Gustave Holst, angol zeneszerző (1874–1934) hét részből álló, A bolygók című leghíresebb műve nyitja ez alkalommal a zenei évet. A már jó ideje megvásárolt és most végre bemutatásra kerülő összeállításokat igazi ajándékként nyújtják a közreműködők a szimfonikus zene kedvelői felé. Az előadásban váradi, kolozsvári, temesvári és marosvásárhelyi művészek, valamint a filharmónia női kara is részt vállal; utóbbi az érdekességek színskálájának érzékletesebbé tétele céljával a színpad mögött elrejtve. Vezényel majd Romeo Rîmbu karmester, és hegedűjátékával hozzájárul Nicolas Köeckert.

Tódor Albert és Foica László művészeti igazgató  Fotó: Csikos Rolland

Tódor Albert és Foica László művészeti igazgató
Fotó: Csikos Rolland

A tájékoztatón Romeo Rîmbu szólalt fel először. A Botoşani megyéből származó művész több, mint 600 koncertet vezényelt már le szerte Európában, az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában, Japánban és Dél-Koreában híres szimfonikus formációk pulpitusai mögött állva. Kifejtette, nagyon sokféle hangszer fog megszólalni szokatlan társításban és váltakozásban, felfokozott dinamizmusban, olyanokat is beleértve, mint például a klarinét és az oboa, mely hangszerek csak nagyon ritkán használatosak a zenekarokban. Ezt követően a német-brazil származású Nicolas Köeckert vette át a szót, aki 2001 óta több nemzetközi verseny díjazottjaként szintén jelentős hírnévre tett szert, és a 2011-es évvel kezdődően a Bécsi Zeneakadémia oktatója. A hegedűművész kiemelte a játék spanyol vonatkozásait, mind a romantika, mind az országra jellemző ritmusok jegyében, a spanyol hegedűművész és zeneszerzőnek, Pablo de Sarasaté-nak ajánlva azt.

Szamos Mariann