Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Eurorégiós tárlat nyílt

Euroregios

Bihar és Hajdú-Bihar megyei fotóművészek munkáiból nyílt úgynevezett eurorégiós tárlat péntek délután a nagyváradi Euro Foto Art Galériában. Az egybegyűlteket Tóth István, az Euro Foto Art Egyesület és a Tavirózsa Fotóklub elnöke köszöntötte, aki 37 éves karrierje egyik legérzelemtelibb eseményének nevezte a magyarországi és romániai művészek közös tárlatának megnyitóját. Az eseményen Máthé András, a cívisvárosbeli Debrecen Fotóklub vezetője elmondta, hogy a közös kiállítás gondolata már ez év januárjában megfogant egy debreceni találkozás során. Mint hangsúlyozta, egy fotós alkotómunkája a falakra kiakasztott nyomtatott képekben teljesül ki, még akkor is, ha a mai világban általában monitoron nézik a digitális fotográfiákat. A tárlat anyagával kapcsolatban úgy vélekedett, hogy az leginkább színvonalas, elegáns, tiszta szalonképekből áll, és kevesebbek benne az elvontabb, újításokat kereső fotográfiák. A képek átlagszínvonalát ugyankor magasnak ítélte.

A vernisszázson felszólalt Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője is, aki egy tematikailag nem megkötött antológiához hasonlította a sokarcú tárlatot. Beszédében kiemelte a szépség és valóság megmutatására irányuló törekvést, mely gyakran nem hagyományos értelemben történik. Az eseményen zenei momentumokkal szolgáltak Ariadna Mircescu és Georgiana Mircescu fuvolaművészek. A váradi kiállítás október 28-ig lesz megtekinthető az Euro Foto Art Galériában, a testvértárlat megnyitójára pedig október 29-én, 17 órától kerül sor a debreceni Ifjúsági Házban (Simonffy utca 21. szám), amelyre a szervezők szintén szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Sz. G. T.