Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Esélytelenség

Nemrég egy értekezleten vettem részt, ahol többek között a vegyes házasságokban született gyerekek sorsáról beszélgettünk. Hogyan, miként lehetne őket közelebb édesgetni a magyar nyelvhez, kultúrához. Esélyt adni nekik a magyar irodalmi és történelmi értékek megismeréséhez.

Mint azt napról napra tapasztaljuk, a magyarság asszimilációja, felszívódása a többségi nemzetbe már olyan méreteket öltött, hogy nemcsak a vegyes házasságban élők gyerekei, de még a magyar szülők által neveltek is egyre jobban ki vannak téve az önként vállalt „magyartalanításnak”. Mind gyakrabban hallani magyarul idegenesen daráló, raccsoló nemcsak fiatalokat, de még középkorú magyarokat is. Sajnos a szórványban, de nem csak, már jellemzővé vált, hogy sok magyar már románul gondolkodik.

Őrségi (nyugat magyarországi) német nemzetiségű ember kérdezte meg tőlem egy alkalommal, hogy én magyarul álmodom e még Romániában? Hogy igennel válaszoltam, ő megtörten, fájdalommal a hangjában ismerte be, vallotta meg, hogy már évek óta, német nemzetiségű létére már csak magyarul gondolkozik, álmodik. Átéreztem lelkiállapotát és óhatatlanul a mieink jutottak eszembe: évnyi, vagy tíz, húszévnyi idő elteltével közülünk vajon hányan álmodnak, gondolkodnak még magyarul, elődeik nyelvén? Mennyi idő múlva olvad be teljesen az a fiatal, aki „biletet” vesz az „autógárában”, vagy aki a ”podon” megy át a „matusájához”? Vagy magyar névvel, magyarként nemzettársával románul értekezik az interneten.

Nehéz, ólomsúlyú volt a német ember szíve, szinte érezni lehetett, hogy le a föld felé húzza a testet, amely felett ott volt a fej, ami bizonyára annak idején parancsot adott a szívnek, hogy hagyja az érzelmeket, fontosabb a boldogulás. A boldogulás, ami végül boldogtalansághoz vezetett.

A választások kapcsán olvastam, hogy a megyei RMDSZ vezető is az értelemre hivatkozva, ki nem mondva Pontára irányította híveit. Még magyarul beszélő, de vajon milyen nyelven gondolkodó ember lehet, tűnődtem el. Ő és az övéi vajon megússzák az asszimilációt, segíti-e őt és a hozzá hasonlókat a pénz, hogy elkerüljék a beolvadást, vagy már minden mindegy?

Hogy fiataljaink magyarok maradjanak nyelvben, gondolkodásban, magatartásban, csak neveléssel, oktatással lehet elérni. Magyar iskolákban, ahol nemcsak magyarul, de magyarnak is nevelik utódainkat. A mai magyar nyelvű oktatás kevés kivétellel ugyanazt adja magyarul, amit a román, román nyelven. Nyilvánvaló és érthető, hogy a román oktatási rendszer jó románokat akar kinevelni fiataljaiból. Ha a magyar gyerek ugyanazt kapja, amit a román…

Huszonöt év úgynevezett demokrácia alatt magyarul beszélő politikusaink nem tudták létrehozni az önálló magyar oktatási rendszert. Nem volt rá idejük, akaratuk, pénzük, bátorságuk? Hogy meggazdagodjanak arra volt tehetségük, megtalálva minden eszközt, kiskaput, nagykaput. A magyar oktatás talpra állítására nem! Pedig iskoláink nagy része még megvan, tanítók és tanárok is akadnak még. És ha netalán, tán olyan színvonalas nevelést adnának, hogy a vegyes házasságban élő szülők is jónak, értelmesnek látnák magyar iskolákba íratni gyerekeiket, lenne, lehetne esélyünk. Román nemzeti oktatás részeként, és pártérdekeknek alávetett oktatókkal semmi esélyünk! Hiába értékes irodalmunk, gazdag történelmünk, kultúránk, ha az a pénz oltárán, egyesek meggazdagodására van feláldozva. Az önmagukért élő politikusaink és a nyájba, tájba simuló szülők teszik esélytelenné megmaradásunkat

Gábor Ferenc, Köröstárkány