Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Érszőllősön is megünnepelték az RMDSZ 25. évfordulóját

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megalakulásának 25. évfordulóját ünnepelték meg szombaton este Érszőllősön. A művelődési ház nagytermét zsúfolásig megtöltötte a közönség.

A publikumot Beke László polgármester köszöntötte, majd átadta a szót Szabó Józsefnek, az RMDSZ Bihar megyei szervezete ügyvezető alelnökének, aki kiemelte az összetartozás és az együtt gondolkodás értékét és szükségességét, ami eddig is jellemezte a szövetséget és az érszőllősi közösséget. Szabó ugyanakkor hangsúlyozta, azokra is emlékeznünk kell, akik munkájukkal az elmúlt 25 esztendőben segítették a szervezetet, de ma már nem lehetnek közöttünk.

Erszolloson 4

Beke László, Érszőllős polgármestere ünnepi beszédében szépen felvázolta a Szövetség helyi szervezetének elmúlt negyedszázadát. A hallgatóság ismét ráeszmélhetett arra, hogy a kezdeti, főleg szervezetépítési időszakban melyek voltak a fő célkitűzések, majd miután létrejött a magyarságot egybefogó erős RMDSZ, mik voltak azok a célok, amelyek mentén az egykori és a mai vezetők irányították a közösséget és a közügyeket. Az elöljáró visszaemlékezett arra is, hogy az RMDSZ közbenjárásával és elvitathatatlan segítségével mit valósítottak meg a településen. Hosszú volt a lista, ám elismerést váltott ki a beszámoló, mert kiderült belőle, a település hatalmas fejlődésen ment át az elmúlt időszakban. Az ünnepségen egy vetítettképes beszámolóval is nyomatékosították az elvégzett munka szükségességét és eredményét.

Az ünnepségen felléptek a helyi iskola diákjai is. Az elemisták szavaltak, a nagyobbak pedig verses-énekes produkcióval, valamint egy humoros minielőadással készültek. A legnagyobbak pedig az est végén palotástánccal rukkoltak elő nagy sikert aratva.

Az érszőllősi ünnepség végén Beke László polgármester köszönő okleveleket adott át mindazoknak, akik munkájukkal tevőlegesen hozzájárultak a szervezet építéséhez és a felvállalt munka elvégzéséhez, majd bejelentette, a műsorban közreműködő gyermekek elfogyaszthatják az RMDSZ-nek készített tortát, a felnőtteket pedig a kultúrház nagytermében látták vendégül.

Az RMDSZ Bihar megyei Sajtóirodája