Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Erőszakos házalók, adománygyűjtők az Érmelléken

Adománygyűjtés égisze alatt beteg gyermekekért, fiatalokért házaló kétes, nem egyszer erőszakos egyének járják az Érmelléket. Ritkább esetekben „önellátókkal” is találkozni, akik orvosi papírokat lobogtatva próbálnak hatni, leginkább az idősebb korosztályra. Hogy mennyire lehet az ilyeneket komolyan venni, vagy mennyire nem, arra kerestünk választ.

Az emberek jóindulatára alapoznak azok a törvénytelen alapokat nélkülöző házalók, akik mondvacsinált közhasznú szervezetek, alapítványok, egyesületek nevében adományokért járják az Érmellék településeit. Gyakorta jelennek meg az utcákon, piacok környékén olyanok, akik valamilyen szervezet nevében pénzt gyűjtenek rászorulóknak, betegeknek, árvízkárosultaknak. Ilyenkor minden házba bekiabálnak, becsengetnek, nyitott kapuk esetén pedig meg sem állnak a bejárati ajtóig. Felmutatnak valami igazolványfélét, majd lényegretörőn előadják jövetelük célját. Legtöbbször hosszú listákat mutogatnak azok neveivel, akik már zsebükbe nyúltak a „jó ügyért”. Ezután a beteg gyerekek fotóival próbálnak hatni a lelkiismeretre, bűntudatot ébresztve a kétkedőkben. Sokszor felmerül az emberekben a kérdés, vajon hogyan lehet megkülönböztetni a valós és becsületes adománygyűjtőket a saját zsebre dolgozóktól. Ugyanis a mai világban a csalók és a szélhámosok minden becsületes segítőkész szándékot lejáratnak, és aprópénzre váltanak.

eroszakos 1

Az egyik idei tanácsülésen a mihályfalvi Radu Silaghi rendőrparancsnok egyik témája éppen az illegális házalók és adománygyűjtők esete volt

A bevált gyakorlat szerint az effajta adománygyűjtőknek először is fel kellene keresniük az önkormányzatot, ahol be kellene mutatniuk a szervezet bírósági bejegyzését, amit ott ellenőriznek. Ha hiteles, akkor kaphatnak engedélyt a gyűjtésre, ám az elmúlt esztendőkben egyre kevesebb ilyen bizonylatot bocsátanak ki az önkormányzatok, mivel gombamód elszaporodtak azok a bejegyzett egyesületek, amelyek mögött semminemű tevékenység nem zajlik az ilyen módon „törvényesített” kéregetéseken kívül. Előfordult már az Érmelléken olyan eset is, hogy ellenőrzéskor kiderült, büntetőjogi eljárás folyik az illető közhasznú szervezet ellen.

Tudni kell, hogy az érmihályfalvi önkormányzat nem bocsát ki hasonló gyűjtögetési engedélyeket, hangzott el nemegyszer a tanácsüléseken. A székelyhídi városházáról sem lehet ilyen papírokhoz hozzájutni, már több mint egy esztendeje – tájékoztatta lapunkat Béres Csaba polgármester. Annál is inkább, mivel egy szélhámosság odáig fajult, hogy az egyik ilyen házaló egy alkalmas pillanatban – vigyázva arra, hogy komolyabb baja ne essék – autónak csapódva színlelt balesetet, eképpen húzva ki a járművezető zsebéből a pénzt. Az időigényes felhajtást elkerülendő, a sofőr inkább kiegyezett vele egy minimális „adományban”.

Aki segíteni szeretne valamilyen valós egyesületnek, többféleképpen is megteheti. Vagy egy bankszámlaszámra fizetheti be azt az összeget, amelyet jótékonysági célokra szán, vagy adója egy százalékát ajánlhatja fel. A szervezett vagy intézményesített gyűjtés viszont elfogadott módszer minden esetben.

A kétes kinézetű és ápolatlan egyéneknek, akik dossziékat és különböző nyomtatványokat, fotókat mutogatnak a házak kapujában, nem érdemes odaadni az utolsó kenyérre valót. A lelkiismeretre játszókat nem szabad kiszolgálni és táptalajt biztosítani nekik – hangzott el mindkét kisváros elöljáróságán.

Sütő Éva