Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Erős európai jelenlétre van szükség

Orbán Viktor miniszterelnökkel egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnök
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Magyar Kormány közti rendszeres egyeztetések jegyében tárgyalt ma Budapesten Kelemen Hunor szövetségi elnök Orbán Viktor kormányfővel.

Kelemen Hunor; Orbán Viktor

Kelemen Hunor; Orbán Viktor

Az RMDSZ elnöke tájékoztatta a magyar kormányfőt az Alkotmánybíróság véleményezéséről, amely szerint alkotmányellenes minden olyan módosító javaslat az alaptörvényben, amely az erdélyi magyar közösség számára kiemelten fontos. Mint az ismert, a normakontroll során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kisebbségi jelképhasználatra, a kulturális autonómia elvére és a hagyományos térségek közigazgatási alegységekbe (alrégiókba) szerveződésére vonatkozó módosítási javaslatok túlmutatnak az alkotmánymódosítás határain, ezért elfogadásukkal a parlament sértené az alaptörvényt.
Kelemen Hunor elmondta, a testület olyan kérdésekben döntött, amelyek nem is tartoznak hatáskörébe. „Az Alkotmánybíróság olyan kérdésekről is véleményt mondott, amelyek a mi meglátásunk szerint ebben a pillanatban nem tartoznak a kompetenciájába. Így például a közösségi jogok ügyéhez, a szimbólumok használatához, az alrégiók vagy a kulturális autonómia kérdéséhez semmi köze az Alkotmánybíróságnak” – tájékoztatta a magyar miniszterelnököt a Szövetség elnöke, hozzátéve, a testület a jelenlegi alkotmány 1-es cikkelyének a szellemében folytatta a módosító javaslatok vizsgálatát. Leszögezte, a közösségi és kisebbségi jogok terén rossz üzenetnek számít ez a véleményezés, és komoly akadályt jelent a jogbővítések útjában, az RMDSZ pedig egyértelműen kinyilvánította, nem támogatja az alkotmány módosítását.
A találkozón a felek leszögezték, a következő ötéves ciklusra is erős magyar képviseletet kell biztosítani mind az Európai Parlamentben, mind az Európai Néppártban. Az RMDSZ elnöke elmondta, a Szövetség a nyitottság és a párbeszéd jegyében tárgyalásokat folytat a Magyar Polgári Párttal mind az európai parlamenti választásokról, mind pedig az erdélyi magyarságot érintő közügyekről, ugyanakkor leszögezte, az RMDSZ saját identitásával és jelképével vesz részt a májusi EP-választásokon. A szövetség jelöltjeit ennek a hétnek a végén rangsorolják, majd a március 1-jei Szövetségi Képviselők Tanácsa hoz végső döntést – tudtuk meg az RMDSZ közleményéből.