Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Erdély, ébresztő

Szombat délután elmentem arra a tüntetésre, amelyet a váradi állami egyetem hallgatói szerveztek azért, hogy ily módon tiltakozzanak az ellen, hogy Victor Ponta államelnökként vihesse tovább a mocsárba Romániát. A Szent László téren megtartott tüntetésen sok váradi magyar ember is megjelent. Az egyetemisták transzparensei igazi kordiagnózist adtak a jelenlegi romániai helyzetről. Noha a rímeket nem tudom visszaadni fordításomban, felsorolok pár ilyen szöveget, ami a transzparenseken volt.

“Egy mindenki számára élhető országot akarunk, nem egy maffia-kormányt!”. “Erdély akarata, egy nép akarata!”. “Szabad Romániát akarunk!”.”Fogjunk össze, mentsük meg az országot!”. “Románia a hazám és nem akarok elmenni innen!”. ”Ha nem megyünk mind szavazni, Ponta megássa a sírunk!”.

Erdely ebreszto

Ilyen s ehhez hasonló szlogenek hangzottak el a tüntetésen. A tér egyik részében külön álltak a váradi magyarok. A tüntetők azonban kiabáltak nekik, hogy álljanak oda közéjük. Mindenki. Mindenki, aki felfogta, meg kell menteni most Erdélyt a vörös bojárfi uralma alól, s ehhez a mentőakcióhoz bizony kellenek a magyarok is! És a tüntető magyarok be is vegyültek a tüntető románok közzé, a közös cél, a közös veszély egy csapatba hajtotta őket. Valójában két érzés hullámzott át a lelkemen, elnézve ezt a jelenetet: az irigység és a keserű, fanyar szomorúság. Irigység, mert az jutott eszembe, hogy lám, ezek a román egyetemisták kijöttek az utcára a véleményükkel, s hangot adnak annak, hogy itthon akarnak maradni, hogy fiatalként, a jövő aktív polgáraiként ki akarnak állni sorsukért, jövőjükért. És az az igazság, irigyeltem őket emiatt, és szomorú voltam, hogy a mi erdélyi magyar fiataljaink miért nem vették észre soha a sötét csapdákat, melyekbe a 25 év alatt terelgettek minket? Sőt, nemcsak a fiatalok, de a felnőttek, az idős, tapasztalt partiumi, erdélyi magyarok is hallgatnak negyed évszázad óta, mióta a 89-es politikai bukfencet követően demokráciát hazudtak nekünk, szabadosságra váltott szabadságot, közönyt és délibábkergetést, műmagyarkodó mákonyt, halált hozó nemtörődömséget. Keserű haragot éreztem ott a tüntetés közepén saját magyar politikusaink iránt. Az erdélyi maffiacsapattá avanzsált RMDSZ ellen, akik az idők során a legprofibb parlamenti prostitúciót fejlesztették ki széles e vidéken, s a konc miatt elárultak hazát, Istent, becsületet és elsősorban az erdélyi magyar szavazókat. Kelemen Hunor, mint a sarokba szorított patkány, legutóbb azzal bújt ki a konkrét válasz elől, ki mellé áll a tulipános klán az államelnök választás második fordulójában, hogy az erdélyi magyarok “lelkiismeretére” bízza, kire szavaznak. Miért, eddig mire bízta? A félrevezetésre, vesztegetésre, megfélemlítésre? Ez a nesze semmi fogd meg jól válaszféle aztán meg lett fejelve azzal, hogy egekig magasztalta Pontát, és kijelentette, bármi áron, de együtt akarnak kormányozni a konc-közeli kormánykoalícióban. Hogy Erdély nem akarja Pontát, nem érdekli azokat, akik állítólag az erdélyi magyarság érdekképviselői. Ami meg a „másik” erdélyi magyar pártot, a néppártot illeti, hát rájuk sem igazán támaszkodhat itt a magyar, hiszen a Fidesz-receptre gyártott EMNP-ről hamar bebizonyosodott, hogy egy életképtelen politikai lombikbébi csupán, se súlya, se aktivitása. Az EMNP megkapta a történelmi lehetőséget, hogy valóban ellenzéke legyen az RMDSZ-nek, azonban hamar bebizonyosodott, hogy csak narancssárga politikai fakatonákká váltak, akik mióta meg lettek kreálva, egyet fújnak, mint a pereces, hogy az RMDSZ rossz, csúnya, bűnös és korrupt. Ezeken a kijelentéseken túl némi ködös és délibábos autonómiaszövegelés, és nagyjából ennyi. Az RMDSZ maradt, azt meg lassan a vak is látja, hogy míg az EU létezni fog, addig Európában sehol nem lesz autonómia, ugyanis ez tökéletesen nem illene a magaspolitika páholymestereinek tervébe. A néppárt nem nyerte meg tehát az erdélyi magyarok bizalmát és ez érthető is. A megizmosodott tulipános maffia árnyékában egy csak szövegelő, de semmit gyakorlatilag meg nem valósító pártocska ugyan kinek kell? Hiszen még a párt „védjegyének” számító Tőkés Lászlónak sem kellett, ő is inkább dobbantott a Fidesz–KDNP magyarországi listájára, igaz, gyakran nyomatékkal kihangsúlyozza, hogy ő “erdélyi képviselő”. Aki akarja, akár el is hiheti neki. Az erdélyi magyarok azonban elég nagy bajban vannak jelenleg. Két párt között a földre huppanva, valójában csak azt tudjuk, kit nem akarunk. Nem akarjuk a neokommunista utódpártot, a gátlástalan szocdemeket és bizonyára nagyon sokan nem akarják már a tulipános klánt sem, akik lassan nem mandátumot, hanem bárcát kellene, hogy kapjanak parlamenti jelenlétük legitimizálása okán. Fel kellene fogni, hogy most nem tehetünk mást, mint csatlakozunk azokhoz a románokhoz, akik meg akarják menteni Erdélyt a vörös kórságtól. És mondjuk ki, történelmi pillanatokat élünk éppen meg, hiszen mióta Erdélyt Óromániához csatolták, soha nem vált ennyire nyilvánvalóvá, hogy Erdély más, Erdély egy független, más kultúrával, más múlttal rendelkező tartomány. És szégyen vagy sem az, hogy ez most ennyire nyilvánvalóvá vált, nem nekünk, erdélyi magyaroknak köszönhető, hanem az erdélyi románoknak. Egy kérdés maradt igaziból. Félretesszük most ostoba, vesztes gőgünket a mi Tündérkertünkért s csatlakozunk azokhoz, akik azt mondják: Erdély él és élni akar!? Talán ez az utolsó alkalom, ami most kiviláglott és kimondatott, ami talán jobb útra terelheti történelmünket… És ezért tehetünk mi is. Elsősorban egy pecsétet vasárnap az erdélyi jelölt neve mellé. Erdély, ébresztő!

Szőke Mária