Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Épül a vásárcsarnok

Épül a vásárcsarnok
(alcím) Modern piac készül a szalontai őstermelőknek

Hónapokkal ezelőtt elkezdődött a szalontai élelmiszerpiac átépítése, illetve modernizációja. A munkával az utóbbi hetekben gyorsabb fokozatba kapcsoltak, hogy a ma kezdődő városnapi ünnepségekre már használható legyen az épülő vásárcsarnok.
Illyés Lajos, Nagyszalonta alpolgármestere a Reggeli Újság érdeklődésére elmondta, az építkezést koránt sem fejezték be, de a tetőszerkeszet a helyén van, és le is aszfaltozták a csarnok belsejét. A városnapi programok fő helyszíne a piactér, és mivel a Szalontai Napok szabadtéri rendezvényein szinte menetrendszerűen kiadós esőre lehet számítani, remek helynek ígérkezik a csarnok, mely alatt meghúzódhatnak a polgárok, és a lacikonyhások, a teraszok is védett helyen rendezkedhetnek be.
Az épülő csarnokról a városgazda továbbá elmondta, hogy ebben a zöldség- és gyümölcsárusoknak, valamint a tejtermékeket árusítóknak biztosítanak helyet. A lábbeli- és ruhaforgalmazóknak is megteremtik a megfelelő körülményeket, de jelenleg a helybéli őstermelőknek kell modern, európai feltételeket létrehozni, és utánuk következnek a viszonteladók is. A vásárcsarnokot a tervek szerint még idén befejezik, utána elkezdik a környező területek rendezését is. A mai zöldségpiac helyén a régi, rossz állapotban lévő, salétromos épületeket és az erodálódott tetőt lebontják, és parkot, parkolót alakítanak ki. Az új vásárcsarnok másik oldalán pedig díszkövekkel rakják majd ki a teret, a munka végeztével ott kapnak helyet a ruhaárusok. A területrendezésre még idén kiírják a versenytárgyalást, és ha minden a terv szerint halad, jövőre befejezhetik a munkát, így egy teljesen átalakított-átépített, modern piacot kapnak majd a szalontaiak.
B. B.