Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Emlékmű minden szerettek emlékére

Rendhagyó emlékművet avattak a Caritas Catolica által működtetett nagyváradi Szent Márton Idősotthon kertjében, halottak napján, szerdán. A könyvalakot mintázó gránit műalkotás azt a célt szolgálja, hogy a mozgásukban korlátozott idős emberek – akik számára nagyon nehéz vagy teljességgel lehetetlen eljutni a temetőbe –, az intézmény kertjében is gyertyát gyújthassanak eltávozott szeretteik emlékére.

emlekmu 3

„Az idősek egészségi állapotát figyelembe véve úgy gondoltuk, hogy hasznos lenne egy ilyen jellegű emlékmű, mivel sajnos, ahogy telnek az évek, egyre nehezebben tudunk a lakóinkkal kimenni a temetőbe” – nyilatkozta az avatóünnepséget követően Haier-Sikolya Emma a Szent Márton Idősotthon vezetője. Mint hozzátette, egy névtelen adományozó segítségével sikerült elkészíttessék a gránitlapot, az alap elkészítését pedig az egyik bentlakó rokona, Feher István támogatta.

Az avatóünnepség keretében Rajna József atya, a Caritas Catolica elnöke áldotta meg az emlékművet, majd a közös imádkozást követően az otthon lakói helyezték el az első virágokat és mécseseket. Őutánuk következtek az idősotthon gondozói, akik az eltávozott lakókra emlékezve helyeztek el egy-egy virágot az emlékműnél, amelyen két nyelven a következő felirat áll: „Szeretteink emlékére – Hiszem a test feltámadását és az örök életet. Ámen”

emlekmu 1

„Jó ötletnek tartom ezt az emlékművet. Nagyon szép a művészi kivitelezése és megvan a hitbéli vonatkozása is. Mi már nem tudunk olyan könnyen kimenni a temetőbe, főleg akik nehezen mozognak. Számukra ez nagyon jó hely a megemlékezésre” – nyilatkozta Korodi Éva néni, a Szent Márton Otthon lakója.„Bízunk benne, hogy ez nem egy szomorú emlékmű lesz, hanem egy olyan hely ami lehetővé teszi, hogy közöttünk legyenek volt kedves lakóink, szeretteink” – tette hozzá Haier-Sikolya Emma intézményvezető.

emlekmu 2

A kezdeményezés az egészségügyi nehézségeken túl a földrajzi távolságot is áthidalja. Sok olyan idős lakója van az otthonnak ugyanis, aki távol került szülővárosától, otthonától és halottak napján nem egyszerűen a városi temetőbe kéne kimennie, hanem más városba, vagy akár más megyébe is. Így viszont az idősotthon virágokkal övezett kertjében gyújthat gyertyát és imádkozhat a világ bármely pontján nyugvó szeretett személyért.

Sz. G. T.