Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Emelt fővel zárta a döntőt a pólócsapat

Döntetlennel zárta az Eurokupa döntőjének visszavágóját a Nagyváradi VSK-Digi férfi vízilabdacsapata, így a serleget a Ferencváros hódította el az első meccsen elért hatgólos sikernek köszönhetően.

A Fradi játékosai az elhódított serleggel

A Fradi játékosai az elhódított serleggel

Az már az első negyedet követően egyértelművé vált, hogy a zöld-fehérek nem engedik ki kezükből a serleget (az első nyolc percet követően 3–0 volt a Fradi javára), ám a váradiak a végsőkig küzdöttek, s döntetlennel zárták a népligetben megrendezett találkozót. Kádár Kálmán edző együttesének tagjai nem voltak csalódottak, hiszen a döntőben való szereplésükkel a váradi klub eddigi legnagyobb sikerét érték el.

„Megérdemeltem nyerte meg a Ferencváros az Európa-kupát. Azért amikor végig kell nézni, hogy egy másik csapat veszi át a serleget, akkor csalódott az edző, de úgy érzem, a Nagyvárad nagy eredményt ért el azzal, hogy kupadöntőt játszott, és a fináléban is helytállt. Ismerem a játékosaimat, ennél több volt bennük, főleg a hat góllal elveszített hazai meccsen” – értékelte a visszavágót a VSK-Digi szakvezetője.

Előzőleg, 1982-ben, a Nagyváradi Körös SK játszott európai kupadöntőt, ám végül második lett a hazai medence előnyét élvező Spliti Jugoplasztika mögött.

Ferencvárosi TC–Nagyváradi VSK-Digi 7–7 (3–0, 1–3, 2–2, 1–2). Gólszerzők.: Madaras 4, Avramovics 3, ill. Negrean 3, Radjen, Georgescu, Diaconu és Pavlovics.