Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Elszámolt Kis Gábor

Jelenlegi tanácsosi mandátumának első évéről adott számot Kis Gábor önkormányzati képviselő tegnapi sajtótájékoztatóján. Elmondta: „Az eltelt egy évben megtapasztaltuk azt, hogy milyen abszolút kisebbségben képviselni a választóink és a váradi emberek érdekeit, amelyek nem minden esetben esnek egybe a végrehajtás elképzeléseivel, gyakorlatba ültetett terveivel.”

Kis Gábor térképen mutatja a felújítandó tömbházakat

Kis Gábor térképen mutatja a felújítandó tömbházakat

A legfontosabb, ami az elmúlt egy évben történt, hogy a nagyváradi képviselő-testület magyar tagjai rendszeresen tartottak fogadóórákat, ahol az emberek elmondhatták panaszaikat vagy éppen a tanácsaikat. A meghallgatások alatt több mint 20 jegyzőkönyv készült. A meghallgatott panaszosok közül mindenki kapott választ, a problémákat sikerült nyomon követniük és ellenőrizniük. Kis Gábor szerint az önkörmányzati képviselő feladata nem a probléma konkrét megoldása, hanem annak rögzítése, és annak a hatóságnak a beazonosítása, amelyhez tartozik, illetve az ügy továbbítása és méltányos megoldásának nyomon követése, ellenőrzése.

Kis Gábor három nagyobb olyan esetet emelt ki, amelyben született már döntés vagy már folyamatban van a döntéshozatal. Az első ilyen eset a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálathoz kapcsolódik és annak székhelyéhez. A civil szervezet székháza hónapok óta felújítás alatt áll és használhatatlan, az önkormányzat kötelezte a bérleti díj kifizetésére, amit ők jogtalannak tartottak. Közbenjárásra a városháza jóváhagyta három hónapnyi bérleti díj eltörlését, ez egyébként 3400 lejt jelent, amíg a munkálatok folynak.

Póti Zoltán, Kis Gábor és Szántó Ildikó

Póti Zoltán, Kis Gábor és Szántó Ildikó

A második eset, amiről említés tettek, egy lakótársulathoz tartozó tömbházak teljes fűtési rendszerének kicserélése. Póti Zoltán, a lakótársulat elnöke elmondta, hogy Dacian Palladi városmenedzser és a Termoficare Zrt. munkatársainak köszönhetik azt, ahol most tartanak. Szerinte ők azok, akik nap mint nap tartják a kapcsolatot a fogyasztókkal. Ugyancsak eme tömbházak szigetelését is a tanács elé hozták, azzal az indokkal, hogy a tömbházak a központban találhatók, így ezek elsőbbséget élveznének. Az omladozó tömbházak képei rossz üzenetet közvetítenek az átutazó külföldieknek.

A harmadik eset, amiről említést tett Kis Gábor, egy „i” betű hiánya volt. A Hoványi Gyula utcanév helytelenül volt kifüggesztve, hiszen csak Hovány Gyula szerepelt. Kristófi Kristóf családi, bizonyító erejű dokumentumai alapján sikerült kijavítani és kicserélni az utcanévtáblát.

Az elkövetkezendő évekről Kis Gábor annyit mondott, hogy továbbra is prioritásként kezeli a velencei és a szöllősi emlékművek megóvásának, illetve megvalósításának az ügyét. A lakossággal való szorosabb kapcsolattartást nagyon fontosnak tartja, és azon dolgozik, hogy ezt minél hatékonyabban megvalósítsa.

Kovács Beáta Csilla