Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Elsőbbséget a kultúrának is

A Bihar Megyei Prefektúra tegnapi kollégiumi ülésén a kultúra örökség megóvása és a műemlékvédelem is fókuszba került Lucian Silaghi, a Bihar Megyei Kulturális Igazgatóság vezetője beszámolója révén.

Az igazgató összehasonlította a részükre az idei és az elmúlt évekre kiutalt, igen kis összegű állami támogatásokat. Tavaly például 224 760 lejből kellett gazdálkodniuk, mely teljes egészében az önfenntartásukat (személyzet bérét, az üzemanyagot és egyéb javítási munkálatokat) fedezte. Míg tavaly 37 783 lejjel, az idén szeptember 1-éig 58 966 lejjel haladta meg a költségvetésük az állami támogatás összegét. Előfordult az is, hogy a cégautók üzemanyagának beszerzését a személyzet oldotta meg. Silaghi úgy vélte, hogy az egészségügy és az oktatás mellett a kultúrának is prioritása kellene legyen.

Claudiu Pop és Lucian Silaghi

Claudiu Pop és Lucian Silaghi

A 2014–2020-as uniós pályázatok révén vidékfejlesztésre országos szinten 97 millió eurós vissza nem térítendő támogatást pályázhat meg a kulturális minisztérium, mely összegből műemlékeket újíthatnak fel. Az igazgató arra is kitért, hogy felkérték Bihar megye önkormányzatait, hogy aktualizálják a közigazgatásuk alatt lévő műemlékek 2010-ben bejegyzett listáját, az időszerű jegyzék az októberi Hivatalos Közlönyben jelenik meg.

Az igazgatóság a Nagyváradi Körösvidéki Múzeummal partnerségben jelenleg kilenc Bihar megyei barlangot és hatvan fatemplomot szeretne osztályozni műemlékvédelmi célból. A barlangokban régészeti feltárásokat is végeznének, és lezárnák azokat a polgármesteri hivatalok segítségével. Az is elhangzott, hogy Nagyváradon még kb. 70 olyan műemlékértékű ingatlan van, melyek osztályozását el kell kezdeniük.

(sükösd)