Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Elődöntős a pólócsapat

Remekül játszott a Nagyváradi VSK-Digi férfi vízilabdacsapata az Eurocup negyeddöntőjének szombat esti visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé.

Kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé a VSK-Digi

Kettős győzelemmel jutott a legjobb négy közé a VSK-Digi

A váradiak négygólos előny birtokában utaztak el Olaszországba a Nápolyi Canottieri elleni visszavágóra, amelyen rendkívül szervezett és fegyelmezett játékkal rukkoltak elő, így másodszor is legyőzték ellenfelüket. A találkozón alig 13 gól esett, ebből nyolcat a váradiak lőttek, a védekezés pedig nemzetközi színtű volt, hiszen a négy olasz válogatottat soraiban tudó Canottieri csak ötször tudta bevenni a remek napot kifogó Gojko Pijetlovics hálóját.

Kádár Kálmán együttesének találatait Negrean 2, Mihnea Gheorghe 2, Andrei Prioteasa 1, Borisz Pavlovics 1, Ramiro Georgescu 1 és Maximilian Costa 1 szerezték. „Végig mi irányítottuk a játékot, taktikailag remekül teljesítettünk, minden játékos hozzátett a sikerhez. Bizakodva várjuk a sorsolást, hogy lássuk, mely gárda ellen kell majd kivívjuk a döntőbe kerülést” – értékelte a sikert Gheorghe Duna másodedző a csapat közösségi oldalán.

Az egyik lehetséges ellenfél (ennek a váradi szurkolók is örülnének, legalábbis a távolság szempontjából) a Ferencváros lehet, amely szintén kettős győzelemmel búcsúztatta a horvát Rijekát. Az elődöntőben olasz csapat lesz, miután a Verona kettős győzelemmel verte a magyar BVSC gárdáját, míg a negyedik résztvevő a montenegrói Jadran Herceg Novi lesz, amely a Nápolyi Possilippót búcsúztatta. A sorsolásra a hét folyamán kerül majd sor az Európai Úszószövetség (LEN) székhelyén.