Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Előadások a II. Infinite Dance Festivalon

Október 26–30. között második alkalommal szervezi meg a Szigligeti Színház Nagyvárad Táncegyüttese az Infinite Dance Festival tánc- és összművészeti fesztivált. Az esemény öt napja alatt öt helyszínen több mint húsz program várja az érdeklődőket.

M Studio

M Studio

Október 26-án, szerdán 18.30 órától a sepsiszentgyörgyi M Studio vendégjátéka nyitja a második Infinite Dance Festivalt. Az újjáéledés misztériumát, valamint a pogány alapokból merítkező tavaszi rituálékat megidéző Stranvinsky-zeneműre épülő előadás egy fiatal lány történetét mutatja be, aki halálra táncolja magát. Az előadást a hazai koreográfia új generációjának jelentős alkotója, Andreea Gavriliu rendezte.

Október 27-én, csütörtökön 18.30 órától a magyarországi Feledi Project vendégszerepel az Infinite Dance Festivalon. Az Órák című film alapján készült produkció három korszak három női sorsát mutatja be a mozgásszínház eszközeinek segítségével. Az előadásra a Szigligeti Színház nagytermében kerül sor. Aznap, 20 órától az Árkádia Színpadon mutatkozik be a Bukaresti Nemzeti Táncközpont: Nem mind hősök című előadásuk nagyszüleink anekdotáira, valamint a rendszerváltás előtti társadalom jellegzetes figuráira, történeteire épít. A személyes történetek és a történelem ütköztetése rendhagyó alkalmat teremt az önvizsgálatra – ezt kísérli meg az előadás is, a táncszínházra jellemző eszközökkel.

Október 28-án, pénteken 18.30 órától az Infinite Dance Festival keretében ismét műsorra tűzik a Stabat Matert. A Nagyvárad Táncegyüttes és a Közép-Európa Táncszínház korprodukciójában a tavalyi évadban nagy sikerrel bemutatott előadás a krisztusi szenvedéstörténetet feldolgozó Rossini zeneművére épít.

Október 29-én, szombaton 18.30 órától különleges találkozó színhelye lesz a Szigligeti Színház nagyterme: az előző kiadás hagyományteremtő kezdeményezését folytatva, az Infinite Dance Festival meghívottai a térség legfontosabb táncművészeti oktatási intézményei lesznek. A Főiskolák Gálája keretében három intézmény – a Magyar Táncművészeti Főiskola, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem, valamint a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház- és Filmművészeti Egyetem – csaknem száz diákja mutatkozik be.

Részlet a Megidézett Kárpátalja című előadásból

Részlet a Megidézett Kárpátalja című előadásból

Nagyszabású produkcióval vendégszerepel ismét a Szigligeti Színház nagytermében a Magyar Állami Népi Együttes: az Infinite Dance Festival utolsó napján, október 30-án, vasárnap 18.30 órától mutatják be Megidézett Kárpátalja című előadásukat. A csaknem ötven művészt felvonultató előadás „a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be egy antológia keretében a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, Kárpátalján élő népek: magyarok, ukránok, ruszinok, huculok, románok, cigányok, zsidók sokszínű és gazdag tradicionális kultúráját” – nyilatkozta korábban az előadás rendező-koreográfusa, Mihályi Gábor.

Az előadásokra jegyek és fesztiválbérletek már kaphatók a színház jegypénztárában, valamint online, a www.biletmaster.ro oldalon.