Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Elment a nagyasszony

Halasi Erzsébet színművész, a romániai magyar színjátszás nagyasszonya az Égi Társulathoz szerződött.

Nagyszerű művész volt és nagyszerű ember. Legutóbb egy kerthelységben beszélgettünk. Mosolygott, tervei voltak, mesélt a két unokájáról és persze színházról is szó esett. Kétszer virradt meg, és Gyula fia telefonált: elment. A Nagy Szereposztó átnyújtotta neki az utolsó szerepet. Bizonyára ezt is mosolyogva, méltósággal fogadta, mint a sikereket és a kudarcokat. Boldog, sikeres, teljes élet után ment le a függöny.

elment

Az a megtiszteltetés ért, hogy könyvet írhattam róla, hogy barátjává fogadott. A csodálatos asszony, a nagyszerű művész megosztotta velem a gondolatait, családról, színházról, művészetről. Beszélgettünk édesapjáról, Halasi Gyuláról, aki egyaránt volt kiváló színész és kiváló ember, húgáról, a bábművész Bearól,  beszéltünk színházról, szerepekről, kollégákról. Soha nem volt rossz szava senkire. Egy életre megtanultam, hogy a színész akkor válhat művésszé, ha tehetséges és a szakmájával szemben alázatos. Megtanultam, hogy mindenhez kell némi szerencse az életben és a pályán.

Halasi Erzsébet szerencsésnek és boldognak vallotta magát. Nagyszerű családban nevelkedett, első és második férje is művész ember volt, Delorean Ion, illetve Boross Lajos. Szerencsés – mondta szinte minden alkalommal – a két nagyszerű fiával, a politikus Gyuszival és a színház marketinges Tamással. Meg persze a két gyönyörű unokájával, Viviennel és Péterrel.

Soha nem panaszkodott, pedig nem mindig volt könnyű, de a család és színpad mindenért kárpótolta. Civilben sosem szerepelt, egyszerű volt és őszinte, kedves, segítőkész és aggódó. Szerette az embereket és az emberek szerették őt. Pályájának 50. évfordulójára rendezett jubileumi előadáson a zsúfolásig megtelt színházban állva ünnepelte a közönség. Az ő imádott közönsége, akinek a Halasi Erzsébet – Egy színésznő élete című könyvet ajánlotta.

Szegeden született, de Váradon nőt fel, a városhoz tartozott és éne legjavát adta a váradiaknak: a művészetét. Alakításainak hosszú sora tanúskodik arról, hogy nagy művész volt. Minden műfajban, minden színházi nyelvezetben képes volt hiteleset alkotni. Drámai hősnőként éppoly maradandót alkotott, mint szubrettként, vagy vígjátékok főszereplőjeként.

Mindent tudott, amit a színpadon tudni lehet, és tudni kell.

Oldalakat venne igénybe csak a főszerepeit elsorolni. Ezért engedtessék meg nekem, hogy azok közül az alakítások közül említsek néhányat, melyek számomra a legemlékezetesebbek: Abigail (Salemi boszorkányok), Curleyné (Egerek és emberek), Tóth Mari (Noszty fiú esete Tóth Marival), Pólika, majd sok évvel később Zsani néni (Nem élhetek muzsikaszó nélkül), Judit (Az ördög cimborája), Alice (Play Strindberg), Kata (Szókimondó asszonyság), Bergé (Tündérlaki lányok) Anya (Félreértés). És a legutóbbiak, a Mágnás Miska, a Hat szerep szerzőt keres, a Kasimir és Karoline előadásokban nyújtott alakításai.  A felsorolást ki-ki folytathatja azokkal a szerepekkel, amelyek miatt feledhetetlen számára Halasi Erszébet.

Művészetét díjjakkal jutalmazták – Nívódíj (2009), a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Életműdíját  (2010), az EMKE  Poór Lili-díját (2011), a Szigligeti-gyűrűt pályafutásának 50. évfordulóján – és ő nem tagadta, hogy örül a kitüntetéseknek, a színészete elismerésének. Azonban mindig hozzáfűzte: a legnagyobb díj mégis a taps és a közönség szeretete.

Minden színházi élményem ellenére számomra Erzsike marad a nagy ajándék, a „vallató fotel” a szép otthonában, a remek beszélgetések, a nagy nevetések, a mérhetetlen emberség, a szeretet, a derű, ami mind sajátja volt.

A felhők közötti fotelben megöleli az édesapja és az anyukája, az égi társalgóban fogadja Delorean és Boross, üdvözli őt Ihász Klári és Dukász Anna, Szabó Ernő és Cseke Sándor, Papp Magda, Belényi Ferenc, Lavotta Károly, Laczó Gusztáv, az alig pár hete távozott Rácz Mari, az egész égi társulat. És öleléssel köszönti édesapám és édesanyám az érkező barátot. És hatalmas tapssal fogadja a közönség. A hölgyeknek bizonyára puszit ad, a férfiak kapnak egy mosolyt.

Elmentél, nem szóltál, hogy készülsz a nagy utazásra. Elszegődtél az Égi Társulathoz, de – kérlek ne vitatkozz -  megmaradsz a váradi, az erdélyi, a magyar színművészet nagyasszonyának. Szervusz Erzsike. Játsszál jókat, mosolyogj, és az angyalok is mosolyogva tapsolnak neked.

Simon Judit