Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Elhallgatnak és ferdítenek

A püspökfürdői rezervátum sorsát szívén viselő sajtó – élén a Reggeli Újsággal – és a lelkiismeretes környezetvédő szakemberek évekkel ezelőtt megkongatták a vészharangot: ha a hatóságok nem tesznek határozott lépéseket az üdülőtelepen a termálvíz korlátlan kitermelése ellen, komoly veszélybe kerül az Európában és a világon is egyedi természetvédelmi terület. A Pece-patak fő forrásánál lévő Szent László-tó élővilága ugyanis a jégkorszakot is úgy vészelte át, hogy a forrásból termálvíz táplálta a tavat, amely ideális élőhelynek bizonyult a hévízi tündérrózsának (Nymphaea lotus var. thermalis), amely természetes körülmények között csak itt tenyészett, de egyediként tartották számon a különleges Racoviţă kele hal- (Scardinius Racovitzai) és a bordás homorcsa nevű csigafajt (Melanopsis parreyssi). Mint már tudjuk, a kapzsiság és a nemtörődömség oltárán feláldozták ezeket a botanikai ritkaságokat. A látszatintézkedések nem voltak elegendők ahhoz, hogy megfékezzék a termálvíz korlátlan kitermelését, aminek az lett az eredménye, hogy a forrás apadni kezdett, a tó vizének hőmérséklete drasztikusan lecsökkent, a három különösen védett faj pedig pusztulásra lett ítélve.

Érdekes volt számomra, hogy amikor Nagyvárad és Váradszentmárton község (közigazgatásilag ehhez tartozik a két üdülőtelep, Félix- és Püspökfürdő is) fúziója volt hónapokon át a fő téma a bihari sajtóban, az égvilágon senki sem beszélt arról a pótolhatatlan mulasztásról, amit a község vezetősége és a váradi hatóságok elkövettek a rezervátum kárára. Korábban a római kori fürdőhely és a természeti ritkaságok hányatott sorsa még elérte a hatalomhoz közel álló vagy némi pénzért folyamatosan hozzádörgölőző román sajtó ingerküszöbét is, de a referendumra hirtelen mintha emlékezetkiesést szenvedtek volna a kollégák. Jól látszott az, hogy a „nagy egyesülés” kampányában melyik szerkesztőséget tömték ki pénzzel, mert az újságíróknál és az illető román lapoknál nagyobb kampányt már maguk a kitalálók sem nyomtak. Eltűnt a lapokból a püspökfürdői rezervátum ügye, mert ez kínos, és ha ez tovább burjánzik, országos, sőt nemzetközi botrány várható belőle. Az EU ugyanis minden bizonnyal nem hagyja majd szó nélkül, hogy ez az ország az összes hatóságával és helyi – választott vagy pártalapon bársonyszékbe ültetett – kiskirályával együtt képtelen volt megmenteni a pusztulástól egy ilyen botanikai ritkaságot. Sőt, egyes szakemberek szerint az ország akkora büntetésre számíthat ezért, ami megrengetheti még a tuti biztosnak ítélt váradi polgármesteri széket is.

Az tehát, hogy a városvezetőség propagandáját magáévá tevő román sajtó szemet huny a püspökfürdői természeti tragédia felett, nem meglepő. Kerülniük kell a kínos témát. Az viszont felháborító, hogy újabban a félixfürdői mesterséges tavat kezdik el népszerűsíteni, sztárolni, úgy téve, mintha a szomszédos üdülőtelepen mi sem történt volna. Azt sugallják, mintha a félixi, csillogó-villogó korláttal körbevett, kibetonozott tavacskák lennének a valódi értékek. Persze, az ott virágzó színes tavirózsák és a lótuszvirágok elnyerik a turisták tetszését, ám az ide látogató idegeneknek fogalmuk sincs arról, hogy amit esetleg az interneten olvasnak a sok ezer éves növényritkaságról, a hévízi tündérrózsáról és az itt őshonos két állatfajról, a vörös szárnyú keléről és a törpecsiga-fajról, a bordás homorcsáról, az köszönőviszonyban sincs a félixfürdői valósággal. Mert amit itt lehet látni, az nem az, amit tulajdonképpen védeni kellett volna.

A sumákolás, a félretájékoztatás nagymesterei, a hatóságok karöltve a jól megfizetett, ezért baráti sajtóval, a legmagasabb fokozatba kapcsoltak és a turistaszezon kellős közepén igyekeznek elfedni bűnüket: azt, hogy gazdasági érdekeik és mohóságuk miatt az utóbbi néhány évtized alatt visszafordíthatatlanul károsodott, majd elpusztult egy olyan természetvédelmi terület, amire ezer évig vigyázott és büszke volt a magyarság. Könnyen lehet, ez a pusztulás is csak a magyaroknak fáj.

Borsi Balázs