Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Életveszélyes helyzetek télen

Két hete történt az a sajnálatos baleset Nagyváradon, amikor egy idős férfi eddig ismeretlen körülmények között a Garasos híd lábánál beesett a jégtáblákkal borított folyóba és ott életét vesztette. A szemtanúk szerint a férfi a híd lábánál úszkáló hattyúkat etette, amikor a tragédia bekövetkezett. A feltételezések szerint a parti részről rálépett a folyó befagyott részére, s a jég beszakadt alatta. A szerencsétlenség a járókelők szeme láttára történt, s hiába riasztották azonnal a Crişana Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) munkatársait, a helyszínre érkezett mentőcsapat nem találta meg a pórul járt ember testét a jégtáblák között.

A képen látható férfi, dacolva a veszéllyel, jégre ment, és magával vitt két kisgyereket is, ezzel óriási felháborodást váltva ki a világháló egyik közösségi portálján

A képen látható férfi, dacolva a veszéllyel, jégre ment, és magával vitt két kisgyereket is, ezzel óriási felháborodást váltva ki a világháló egyik közösségi portálján

Ezt követően a helyi sajtó szinte naponta írt az esetről, figyelmeztetve a lakosságot arra, hogy semmiképpen ne lépjenek a Körös jegére, ugyanis annak vastagsága bizonytalan, a jég alatt nagyon erős sodrású a víz, egyszóval az életével játszik az, aki a jégre merészkedik.

Úgy látszik, akadnak azonban olyanok, akik nem veszik komolyan ezeket a figyelmeztetéseket. Mint az az idősebb férfi sem, aki pár nappal az egész várost megrázó haláleset után ráment a folyó jegére, sőt, a két vele levő kisgyereket is magával vitte. Egy járókelő le is fotózta ezt, s a kép kikerült a világhálóra, az egyik közösségi portálra, ahol hatalmas felháborodást váltott ki ez a felelőtlenség a váradi polgárok körében. Le is szedték a keresztvizet az illetőről, aki nemcsak saját magát tette ki a veszélyes helyzetnek, de a két kisgyereket is. A fénykép az „Idióta nagytata” képszöveggel figyelmeztette a váradiakat, de nemcsak őket arra, milyen életveszélyes helyzetekbe kerülhet a csikorgó fagyban az ember.

A téli hideg, a megfagyás, a jeges folyóba esés veszélyeinek néztünk utána. A Bihar megyei mentőszolgálat sajtószóvivőjétől, dr. Liciniu Ventertől megtudtuk, hogy ilyen esetekben, mint a Garasos híd melletti tragédia, nagyon kevés, szinte nulla az esélye, hogy a jeges folyóba esett ember túlélje a balesetet. A jeges vízben ugyanis maximum csak 2 percig lehet életben maradni, a hipotermiás sokkot követően ugyanis leáll a szív, beáll a halál. Ilyenkor beszélünk hipotermiáról. Hipotermia vagy kihűlés alatt azt az állapotot értjük, amikor az emberi test hőmérséklete a normális tartomány alá csökken, ezáltal pedig működésében zavarok lépnek fel. A hővesztés és az ezáltal fellépő szervi zavarok könnyen a halál beálltához vezethetnek. Ezért is veszélyes még a különleges védőruhával ellátott mentőbuvárok bevetése is, mert még ezekkel a felszerelésekkel is nagyon kis ideig lehet a hideg folyóban tartózkodni, amennyiben pedig jégtakaró vagy jégtáblák vannak a folyóban, tilos bármilyen felszerelésben alámerülni. A szerencsétlenül járt férfinak tehát esélye sem volt a túlélésre, miután az áramlat besodorta a jégtáblák alá.

cof

Télen persze nem csak a jeges folyóba esőket fenyegeti a hipotermia okozta halál. Legtipikusabb eset, amikor nagy hidegben, nem megfelelő ruházatot viselve az áldozat folyamatosan hőt veszít. Nagyváradon az idén 15 hipotermiás állapotban levő személyt szállítottak kórházba az utcáról vagy fűtetlen lakásokból. Szerencsére minden esetben sikerült az életmentés. A hajléktalan, az éjszakát is a szabadban töltő emberek télen ezért kerülnek folyamatos életveszélybe a hideg miatt, de ebbe a rizikó csoportba tartoznak a hegymászók is, sőt, a túrázók is.

Mint ezt Camelia Roşcától, az ISU sajtószóvivőjétől megtudtuk, a különleges mentőcsapat folytatja a szerencsétlenül járt férfi holtestének keresését a Körösben, eddig mintegy 5 kilométeres szakaszon kutatták át a folyómedret, egyelőre minden eredmény nélkül.

A katasztrófavédelmi illetékesek felhívják a lakosság figyelmét, fokozottan tartsák be a téli hidegben a szükséges óvintézkedéseket, figyeljenek a hajléktalanokra és magányos, idős vagy beteg embertársaikra, és amennyiben baj történik vagy olyan személyről tudnak, aki a téli hideg miatt életveszélyes helyzetben van, értesítsék a 112-es sürgősségi számon a mentőszolgálatot.

Szőke Mária