Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Életmódról, alkotásról, vidámságról

Az I. Művészetek Hétvégéje elnevezésű rendezvényt április 4–6. között tartották meg Élesden a helybéli RMDSZ-szervezet és a Castrum Egyesület közös szervezésében.
Az összejöveteleknek az élesdi RMDSZ-székház adott otthont. A Művészetek Hétvégéje című rendezvény megszervezésének ötletgazdája Létai Zoltán alpolgármester.
A nyitónapon, pénteken a gyulai Szabó Zoltánné Hogyan éljünk száz évig? címmel tartott előadást. Képekkel illusztrálta mondanivalója lényegét. Ismertette az egészséges életmód legfontosabb elemeit, ezek közé tartozik például a rendszeres testmozgás, a magunkkal való több törődés, ami többek között az élettempó lassításában, az imádkozásban, a meditálásban, a körülöttünk lévő zajnak a csökkentésében, illetve az olvasásban nyilvánulhat meg, tájékoztatta lapunkat Ciavoiné Létai Andrea, a Castrum Egyesület alelnöke.
Szombaton a nagyváradi Tibor Ernő Galéria alkotói csoportjának munkáiból nyílt kiállítás. A meghívott alkotókat és az érdeklődőket Létai Zoltán köszöntötte, aki elmondta, első alkalommal köszönthetik a Partium eme szegletében a váradi művészeket. Örömét fejezte ki, hogy ezúttal az élesdi és környékbeli érdeklődők tekinthetik meg a tibor ernő-sök alkotásait. Ezután Bányai Szabados Katalin, a TEG vezetője ismertette a társaság több mint két évtizedes munkásságát. Bemutatta a jelen lévő alkotókat: Trifán Lászlót, Mierluţiu Emíliát, Staharóczky Júliát, Széll Katót, Gavrucza Tibort és Egei Györgyöt. A tárlatnyitón Létai Eszter hetedikes diák Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét szavalta el, Gavrucza Tibor pedig Számadó Ernő Megnyugvás című költeményével kedveskedett a jelenlévőknek. Bányai Szabados Katalin egy alkotást ajándékozott a házigazdának, Létai Zoltánnak, Egei György pedig az egyik kiállított művét adományozta Élesd városának.
A zárónapon az MM Pódium Színház mutatta be az élesdieknek a Kutyakaparó című vidám zenés-táncos előadást a Rekkóban. A szépszámú közönség jót mulatott a kabaréjellegű szórakoztató műsoron, amely bepillantást engedett a betyárvilág mindennapjaiba. A hálás élesdiek vastapssal köszönték meg Meleg Attila művészeti vezető és társai előadását.