Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Éjszakai kutatások

Ébredt már fel önökben az állampolgári kötelességtudat este, és próbáltak a Körös-parton, vaksötétben kutyakakit felszedni a nedves avarral borított füvön? Aki még nem próbálta, annak elárulom, hogy korántsem egyszerű feladat. Mi több, ha a kutya kicsit is távolabb áll, és a gazda a kuporgást észlelve nem rohan azonnal a tett helyszínére, valóságos Sherlock Holmesnak kell lennie ahhoz, hogy megtalálja, amit keres.

De az ember természetéből adódóan, néha a gyér esélyek ismeretében is megpróbálkozik a lehetetlennel, hiszen legnagyobb erénye és egyben legnagyobb gyengesége is: a remény.

Így tettem én is a minap, amikor önnön képességeimben – és gyakorlottságomban – bízva, mobiltelefonom vakujának fényénél, egyik kezemben zacskóval, próbáltam megtalálni a ravaszul magbúvó, szagos prédát.

Épp kutatásom közepénél jártam, amikor egy hang megszólalt a hátam mögött: – „Segíthetünk? Az én telómnak sokkal jobb a fénye!”. Megpördültem. Két fiatal lány állt mögöttem néhány lépésre. Az egyikük egy iphone-t lobogtatott a kezében. – „Mit vesztettél el?” – kérdezte.

Ilyesfajta segítőkészség láttán szégyenlettem elárulni kutatásom tárgyát, pedig a levegőben már kiszimatoltam, hogy nem járhatok messze a céltól. – „A kutyám labdáját” – hazudtam, miközben zsebre gyömöszöltem a kezemben tartott zacskót – „Elvesztette”. S több nem is kellett, a lányok lelkesen vetették bele magukat a keresésbe.

„Hogy nézett ki?” – kérdezték csakhamar. – „Egy teniszlabda, amelyiknek az egyik fele sárga, a másik meg pink” – feleltem. –„Ó, azok nagyon cukik” – jött a válasz a mobiltelefonos lánytól, aki a kezével vadul turkálni kezdett egy avarcsomót, én meg vártam, hogy mikor sikolt fel undorában.

De nem sikoltott, és nekem legalább tíz percembe került, mire elszégyelltem magam és lefújtam a keresést. –„Későre jár. Majd holnap, nappali fénynél könnyebben megtalálom”– mormogtam. –„Biztos? Mi szívesen segítünk. Addigra elviheti valaki.”– mondta a lány. – „Majd korán jövök” – feleltem, s már húztam is a kutyámat a feljáró irányába.

Már a sétányon voltunk, amikor lenézve megláttam, hogy egy mobiltelefon fénye még mindig a Körös-parti gyepet pásztázza, majd lassan, ahogy eltávolodtunk, a fény is kialudt.

Szombati-Gille Tamás