Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Egyelőre nem bontanak a városháza mellett

Az elmúlt napokban az egyik román nyelvű napilapban megjelent cikket követően több olvasónk keresett meg bennünket azzal, igaz-e, hogy a Körös (ma Tudor Vladimirescu) utca 4. szám alatt levő épületet, mely jelenleg a római katolikus püspökség tulajdona, a város átveszi, és pár nap múlva elkezdik lebontani? Ebben az épületben lakások vannak, és az egyik földszinti helyiségben patika működik. Az önkormányzat egyik új keletű terve ugyanis, hogy a városháza udvarán egy emeletes parkolóházat akarnak építeni, s ezért kellene a környező épületeket lebontatni.

egyelore

Böcskei László római katolikus megyéspüspök erről az alábbiakat nyilatkozta lapunknak:

– A polgármesteri hivatal egy emeletes parkolóházat szeretne építeni saját udvarába. Hogy ez a terv megvalósuljon, szükségük lenne arra, hogy a szomszédos telekre is kiterjedjen a parkoló, ami akár saját tulajdonunkban lévő terület és épület (bejárat-kijárat szempontjából) érintését is jelentené. Egy közreműködési megállapodást ajánlottak, amelyben a felek megállapodtak abban, hogy a polgármesteri hivatal elvégzi a szükséges tanulmányokat és eljárásokat azért, hogy az illetékes szervek (beleértve a műemlékvédelmi hivatalt is) véleményezzék ezt a tervet. A kérdés, amire most választ kell kapni, az: lehet-e ott parkolót emelni egyáltalán, és egy ilyen terv mennyiben érintheti az ott létező épületünket? Amennyiben pozitív válasz érkezne erre a kérdésre, megfontolandó az, hogy milyen megállapodást köthetünk a továbbiakban a polgármesteri hivatallal. Egy esetleges területcsere kérdése is felmerült, de érdemben csak a már említett tanulmányok eredményeinek ismeretében tudunk tovább tárgyalni.

(szőke)