Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Egyedül színpadra vinni

„Szép neved van, Anna!” – mondta minden friss budapesti ismeretség a tizenkilenc éves lánynak, aki az új cseléd szerepét jött betölteni a középosztálybeli Vizyék lakásában. Valóban szép neve volt, édes – egy név, amely nem csupán a hangzásával kedves, hanem a név mögött rejlő tulajdonos személyével is.

Hétfő este a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében a Borostyán Produkció jóvoltából Kosztolányi Dezső kilencven évvel ezelőtt született Édes Anna című regényének feldolgozását láthatta a közönség Gajai Ágnes, a nagyváradi Szigligeti Színház színésznőjének egyéni előadásában.

egyedul szinpadra vinni 1

Az olvasó mindig látja maga előtt a történet szereplőit, amelybe belecsöppen egy-egy regény olvasásakor, elképzeli, hogyan néznek ki, látja a mozdulataikat, hallja a nevetésüket – melyek minden más leírandó elemnél élesebben rajzolják meg ezeket az életre kelő embereket előtte. A szabadkai születésű író1926-ban megjelent regénye az olvasó ember számára elsőként a líceumi évek egyik érdekfeszítő házi olvasmányaként jelenik meg, melyben a csinos cselédlány tragikus története bontakozik ki előtte, miközben nagyító alá veszi a huszadik század első két évtizedének talán legjellegzetesebb osztályait.

Milyennek képzeltük Annát, amikor évekkel ezelőtt találkoztunk a regénnyel? Lehet, hogy nem emlékszünk már, de hétfő óta nincs is szükség rá: Gajai Ágnes színpadi alakváltozásai után már nem csak Annát, hanem Vizynét, Vizy Kornél urat, a szomszéd cselédlányt, Stefit és Patikárius Jánost is önnön valóságában láthatta minden jelenlévő. Ismert gyermekdalok és népdalok jelezték a szerepcseréket, amelyek időről időre visszahozták Annát a közönségnek: szépnek látták őt, szőkének, nagy kék szemekkel. Kedvesnek, ártatlannak és óvatlannak, annak a lánynak, akire nem vigyázott senki, és akit senki nem tanított meg, hogy hogyan vigyázzon magára. Egyedül volt a számára idegen, szemfényvesztő világban, amely kápráztató lehetőségeivel és ígéreteivel nem a magafajta lányok előtt tárja ki a kapuit. Senki nem készítette fel a csalárdságra, a számára kijelölt helyen haladó élete megmásíthatatlan keserűségére, letöltendő börtönéveire, melyeket érthetetlen cselekedetei vontak maguk után.

Szamos Mariann