Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Egy zeneszerző és egy zenekritikus emlékére

Karl Ditters 1764-ben érkezett Várad városába Patachich püspök meghívására. Az elkövetkező öt esztendő, amit a városban töltött, eseménydús és mozgalmas volt. Báró Patachich Ádám, ez a bőkezű mecénás, aki horvát származású volt és nem mellesleg a Zrínyi családdal is rokonságban állt, előszeretettel gyűjtött a püspöki udvarba tehetséges, fiatal művészeket. A mecénási hajlamokkal megáldott főúr, szívesen patronálta a szépséget és a művészeteket. Nagyon tevékeny egyháznagy volt, aki folytatta elődje, gróf Forgách Pál munkáját, a székesegyház építését is. Ugyancsak az ő nevéhez kötődik a váradi katolikus püspöki palota építése is. Udvarában sok jeles hazai és külföldi művész megfordult. Hatalmas összegeket költött könyvekre és  impozáns könyvtára egyike volt azoknak a könyvtáraknak Magyarországon, mely mindenki előtt nyitva állt. A püspök maga is írt verseket, de papjai közül kitűnt Gánóczy Antal kanonok, elégiáival, valamint teológiai és történelmi munkáival. Természetesen, a zene sem maradhatott ki a művészetek közül, sőt vezető szerephez is jutott, mivel a püspök nagy kedvelője volt a muzsikának. Zenészei között ott találjuk Michael Haydnt, Joseph Haydn öccsét, aki váradi tartózkodása alatt magas nívóra emelte a püspöki zenekart. Salzburg csábította és ő hallgatott a csábító szóra. Öt év itteni munka után hagyta itt a várost. Karl Ditterst egy ragyogó estélyen, Bécsben ismerte meg Patachich, ahol meghallván kitűnő hegedűjátékát, nagylelkű ajánlatot tett neki. Lakás, ellátás, szolga, no és évi ezerkétszáz forint nem volt kicsinyes ajánlat, így a művész nem sokáig gondolkodott. Ditters teljhatalmat kapott a püspöktől, így a zenekart cseh muzsikusokkal egészítette ki. A zenei élet hamarosan fellendült. Hetente két alkalommal tartottak zenekari hangversenyt, ahogy akkor nevezték, “akadémiát”. A muzsikusok között – ma már furcsának tűnik – volt libériás inas, komornyik és püspöki cukrász is. A harmincnégy tagú zenekar korának tipikus nagyúri magánzenekara volt. Ditters nemcsak muzsikus volt, de zeneszerzői tehetségről is tanúbizonyságot tett, ugyanis komponált néhány művet, jobbára dicsőítő kantátát, egy hegedűversenyt, és három szimfóniát.  Ezek a későbbi idők folyamán elkallódtak, de Ditters önéletrajzában említést tesz róluk.

egy zeneszerzo 1

A püspök névnapjának előestéjén (1765. december 23-án) hatalmas sikerrel adta elő a zenekar a hálaadó kantátát, melynek latin nyelvű szövegét Pichl Vencel írta. Az estély bevételéből és persze püspöki jóváhagyással Ditters színházat rendezhetett be a püspöki palotában. A színpad hamarosan elkészül, de a felavató ünnepségre csak a püspök következő névnapján kerül sor. Az alkalomra Ditters, Izsák, a megváltó képe című darabjának szövegére oratóriumot komponál. Ismét hatalmas a siker és a darabot a következő négy év böjti időszakának minden vasárnapján előadták a püspöki palota színpadán.

A következő időkben megindult az elvilágiasodás folyamata, mely oda vezetett, hogy nemcsak vallásos, de világi műveket is előadtak a színpadon. Először egy bohózatot adtak elő, majd két régi színdarabból Ditters farsangi vígjátékot írt, hozzá pedig friss, pattogó muzsikát komponált.

egy zeneszerzo 2

Szerelmes lett Ditters, de a zord apa nem adta beleegyezését a házassághoz, hisz abban az időben, bármilyen fényes fizetése is volt a zenésznek, mégis lenézett, főúri alkalmazott volt. A püspök is hiába próbált közbenjárni a bájos Jurkovics Kata apjánál, minden hiábavaló volt. Kárpótlásul a püspök szerelmében csalódott muzsikusát, három hónapra Bécsbe küldte. Az itt tartózkodásának emlékére írta meg Karl Ditters első operáját, melynek szövegkönyvével és más megzenésítésben itt ismerkedett meg. Az opera kéziratának eredeti példánya a berlini Königliche Hausbibliothekben található.

Nem sokkal a színház megnyitása után a nagyváradi helyőrséget áthelyezik és a Neu- Kleinhold nevű ezred lép szolgálatba, a pompakedvelő Hohenlohe-Schillingfürst herceggel az élen.

Miután a zenekedvelő, sőt zeneértő herceg végighallgatta Ditters egyik hangversenyét, úgy találta, hogy a zenekar nem marad le a német udvari zenekarok mögött. Néhány helyen kiegészítették, kipótolták a zenekart friss erőkkel és a herceg is intenzíven bekapcsolódott a zenei életbe. Egymást érték az udvari bálok, a zenekar pedig a bálok közönségének szórakoztatójává vált. Az elvilágiasodás már odáig jutott, hogy jelmezes felvonulások követték egymást a püspöki palotában. A jelmezes felvonulások nagyon megbotránkoztatták a város közönségét, kiknek emlékeiben még ott élt a szent életet élő gróf Forgách Pál képe. Magához Mária Terézia császárnőhöz is feljelentés érkezett, Ditters, a színház és a zenekar ellen. A válasz pedig szigorú intézkedéseket helyezett kilátásba. A püspök feloszlatta a zenekart és a színházat, csak Karl Ditterst tartotta maga mellett, baráti jóindulatból. Az önérzetes muzsikus azonban nem akarta igénybe venni a jóindulatot, különösen azért mert nem honorálhatta azt.  Önéletrajzában a komponista leírja azt a megható búcsút, ami után Bécs felé veszi útját, remélve, hogy ott is megértésre talál tehetsége.

Ditters távozásával a zenei légkör, ami a püspök nagylelkű támogatásának köszönhette létét, mindenestől eltűnt. A város színházi és zenei élete hosszú évekre a szürkeségbe süllyedt.

Karl Ditters von Dittersdorf 1799. október 24-én hunyt el a Csehországi Destna helységben. Kedves püspöke, mecénása, Patachich Ádám jóval megelőzte. Kalocsán hunyt el 1784-ben.

Vágó György írása nyomán, mely a Nagyvárad c. napilap 1943. április 10. számában jelent meg, közreadta: Farkas László