Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

„Egy vérből valók vagyunk…”

Március 13-án a Rákóczi szövetség jóvoltából két magyarországi gimnázium diákjai látogatták meg iskolánkat, hogy együtt ünnepelhessük az 1848-as forradalom emlékét.

A karczagi Szentannai Sámuel Gimnázium tanulóit a IX. A osztály és Jámbor Csilla osztályfőnöknő fogadta, a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium képviselőit a IX. B osztály, Náday Katalin tanárnő vezetésével kalauzolta.

Mindkét osztály komolyan vette a házigazda szerepét. Diákjaink felkészülten kísérgették anyaországi társaikat Nagyszalonta nevezetes helyeire, röviden ismertetve azokat. A kellemes séta nem csak a város megtekintésére és híres elődeink megidézésére adott alkalmat, hanem kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre, kapcsolatteremtésre diákok és pedagógusok között.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A nap legszebb eseménye a közös ünnepség volt. Kicsit izgatottak voltunk, hogy sikerül-e három iskola műsorát próba nélkül összehangolni, de az eredmény várakozáson felüli volt. A nagyszalontaiak műsora változatosan és gazdagon elevenítette fel a hajdani eseményeket. Kovács Klaudia történelemtanárnő, aki a programot összeállította, az események ismertetését verssel, énekkel és előadással tette ünnepivé. Vendégeink Arany János verssel kedveskedtek és fergeteges néptánc bemutatóval tették felejthetetlenné ezt a napot.

Mi pedagógusok örvendünk, hogy alkalom adódik arra, hogy gyermekeink megtapasztalják, hogy bár különböző országban élünk, hagyományaink ünnepségeink, szokásaink azonosak, és reméljük tudatosodik minden diákunkban, olyan nemzet fiai, akik sosem türték a rabigát, és számukra semmilyen áldozat nem volt drága szabadságuk kivívására.

Nagy Ildikó, aligazgatónő