Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Diószegen járt a Máltai segélyszervezet Mikulása

Vasárnap délelőtt népes gyereksereg várakozott izgatottan a diószegi kultúrház előtt, várták a Nagyváradról érkező máltás Mikulást. Amikor megérkezett a kisbusz tele zsákokkal, ajándékkal, a gyerekek kitörő örömmel fogadták a máltásokat. A kicsik a vendégeket a kultúrház színpadán karácsonyi énekekkel és versekkel köszöntötték.

Dioszegen 1

A Romániai Máltai Segélyszervezet Nagyváradi elnöke, Bruncsák Gyöngyi köszöntötte a jelenlevőket és elmondta, hogy miért éppen Bihardiószegre jöttek. Három évvel ezelőtt már jártak e településen, de akkor csak 50 gyereknek jutott ajándék és megígérte, legközelebb minden gyerek fog kapni csomagot. Most sikerült beváltani az ígéretet, 893 csomagot hoztak az óvodás, az előkészítő osztályos, az. I–IV. osztályos és V–VIII. osztályos gyerekeknek. Nemzetiségi és vallási hovatartozás nélkül minden gyermek kapott csomagot.

Dioszeg 2 tartalek

Ugyanakkor Bruncsák Gyöngyi elmondta, hogy a rendezvény létrejöttéhez támogatókra volt szükség, akik nem az állami vagy politikai pártok közül kerültek ki, hanem kizárólag magánszemélyek, nagyváradi és németországi  cégek adakoztak, mert tudták, hogy az adomány a megfelelő helyre jut el.

A diószegi rendezvényen részt vett a Gödöllői Twin City egyesület elnöke, Pálfalvy Beáta és chicagói vendége, Patricia Bach operaénekes, aki együtt énekelt a gyerekekkel. A műsor végén Pongor Éva önkormányzati tanácsos megköszönte az ajándékot, majd kijelentette, hogy Diószeg soha nem kapott ilyen szép Mikulás napi meglepetést.