Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Diószegé lett a kupa is

Fordulatos meccsen, kétszer is hátrányból fordítva nyerte meg a labdarúgó Román Kupa megyei szakaszának döntőjét a korábban már a bajnoki címet is megszerző Diószegi SK.

A bajnoki serleg után a kupagyőzelemért járó díjat is a diószegiek emelhették magasba

A bajnoki serleg után a kupagyőzelemért járó díjat is a diószegiek emelhették magasba

A Váradszentmártonban lejátszott találkozó kezdete előtt egyperces néma csenddel adóztak a tragikus hirtelenséggel elhunyt élesdi labdarúgó és edző, Cătălin Mănoiu emlékének.

A lelátón helyet foglaló közel nyolcszáz focikedvelő élénk meccset láthatott, a két csapat tagjai lendületét a nagy meleg sem tompította. A belényesiek már a 8. percben Trip révén vezetéshez jutottak, s meg is őrizték előnyüket a szünetig. A szünetben Larisa Oneţ énekelt, majd pedig a Mistique (koreográfus: Varga Friderika) menettánccsoport tagjai szórakoztatták a közönséget, illetve tombolasorsolást is tartottak, három focilabda talált gazdára.

A térfélcserét követően Emil Popa egyenlített, ám alig hat percre rá, ismét Trip volt eredményes (2–1), és újra a Fekete-Körös menti gárdánál volt az előny. A diószegieknek ismét volt válaszuk, Zádori távoli lövése a léc alatt jutott a kapuba (2–2), majd Víg Zoltán edző remekül cserélt, Hodişan beállítása ugyanis megfordította a meccs sorsát. A középpályás szerezte a meccset eldöntő találatot, így a bajnokság után a Román Kupa megyei szakaszát is megnyerték a diószegiek.

A döntő mindkét részvevőjét és a játékvezetőket is díjazta a Bihar Megyei Labdarúgó-egyesület vezetősége, Radu Bitea elnök és Ioan Pirtea, a Játékvezetői Bizottság elnöke. A győzteseknek járó érmeket és kupát Alexandru Terhes volt román válogatott labdarúgó adta át, az elismerésből Mados Attila polgármesternek is kijutott, aki együtt ünnepelt a csapattal.

Dioszeg kupa 2

Statisztika

Belényesi Bihorul–Diószegi SK 2–3 (1–0). Luceafărul stadion, 800 néző. Gólszerzők: M. Trip (8. és 54), illetve E. Popa (48.), Zádori S. (64.), Hodişan (84.). A belényesi csapat össezállítása:

Odobasianu – Cr. Copil, Foghiş, N. Mihoc, C. Mândru, Mihuţa, D. Stan, V. Silaghi, M. Trip, G. Popa (88 R. Ţirban), D. Toma. Edző: Kovács Rudolf. A diószegi csapat összeállítása:

Gheţe – Szűcs, Karácsony G., Fl. Lazăr, Arsene, Ember, Zádori, Şereş (64., Hodişan), Cr. Jurca, L. Jurca (89., Costea), E. Popa (92., Marc). Edző: Víg Zoltán. Játékvezetők: Nagy Cristian – Marius Chereji, Marius Matica, Cosmin Cosmos (tartalék).

 

Bajnoki záróra

A hétvégén lezárul a megyei első osztályú bajnokság küzdelme. Minden találkozóra holnap kerül sor. A program a következő: Belényes–Madarász (11 órától a felnőttek, 13 órától az ifjúságiak), Vaskohsziklás–Egyetemi FC (11 és 13), Mácsapuszta–Diószeg (11 és 13), Fugyivásárhely–Szalonta (17 és 15). A Bors–Váraszentmárton (2–1) találkozóra korábban sor került, a Gurány–Élesd (0–3) és a Hegyközpályi–Mihályfalva (0–3) meccseket pedig nem játsszák le. A szerda este bepótolt találkozón: Borsi Viitorul–Váradi Egyetemi FC 3–2.

A megyei másodosztályban már csak az első csoport együttesei futballoznak, vasárnap az utolsó előtti forduló találkozóira kerül sor, a következő párosítás szerint, 11 órától: Bihorul Sportiskola–Fugyivásárhelyi Unirea (Rhédey-kert, füves pálya), 16 órától: Berettyószéplak–Cserpatak, 17 órától: Rév–Esküllő, 18 órától: Barátka–Székelyhíd, Hegyközszentmiklósi Toldy–Mezőtelegd.

A román másodosztályban szintén az utolsó fordulóra kerül sor a hétvégén, a Nagyváradi Luceafărul szabadnapos. A program a következő, 11 órától: Călăraşi–Suceava, 12 órától: Afumaţi–Brassó, 14 órától: Aradi UTA– Târgovişte, Sepsi OSK–Mioveni. A Temesvári Poli szabadnapos. A Szatmárnémeti Olimpia–Brăilai Dacia Unirea (7–0) és a Bukaresti Juventus–Resicabányai Metalul (3–0) meccseket szerdán játszották. A Clinceni–Baloteşti találkozóra tegnap került sor.