Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Délvidéki „idegenek”

Nemrég régi kíváncsiságomat sikerült kielégítenem, kedves sorstársaim, ugyanis Délvidéken tölthettem pár napot. Persze, hogy tele voltam kérdésekkel, még kételyekkel is, ami az ottani magyar közösségek sorsát illeti, hiszen eleddig csak a történelemi írásokból, illetve a sajtóból értesülhettem helyzetükről. A második világháborút követő vérengzésekről és a mostani nagy kormányzati „összeborulásról”.

A határnál felemás érzések, román és szerb oldalon is. Sorompó előttünk fel, utánunk le, útlevélvizsgálat. Személyigazolvánnyal utazunk, mint az EU-ba, a szerb vámos csak kérdez, van e valami elvámolni való, szerb és törve román nyelven. Ha nincs, mehetünk, nem nyittatja fel az ajtót, szabad az út.

Az út megfelel a román viszonyoknak, a házak elég távol nem úgy, mint sok helyen felénk, hogy nincs biztonságban se az autós, sem pedig a falusi ember. A kertekben Eu előtti állapotok, felásva, megdolgozva, sok helyen fóliaház. Látszik a legtöbb ember még önellátó, megdolgozza földjét. Bár inkább öregeket látni, tenni, venni.

Megérkezünk úti célunkhoz, egy fiúkollégiumba. Tisztaság, rend mindenhol. Ugyanolyan emberek várnak bennünket, mint mi is vagyunk, határon túl rekedt magyarok. A különbség csak annyi, hogy szerb fennhatóság alatt élik napjaikat. Így írom, pedig az első benyomás kellemes meglepetés. Kiszállva a kocsiból, sötét lévén két szerbül beszélő fiatalembertől akartam megbizonyosodni, hogy jó helyen járunk-e? És láss csodát azok, a magyar kérdésre, igaz szerbül a vegyes lakosságú településen, kézzel, lábbal magyarázták, hogy minden rendben. Helyben vagyunk.

Későbbi beszélgetéseinkben is kiderült, hogy mint házigazdáink mondták, Milosevics bukása után fellélegztek, megérintette őket a szabadság érzése. Nos, bennem mindig ott a kisördög… Vajon mihez képest lettek szabadabbak, ismerve a második világháború és Milosevics közötti éveket?! Megnyugtattak, most már van közeledés a szerbek részéről a magyarok felé. A szerb hatalom bízva a magyar állam, vezetők segítségében az EU felé igyekszik. Megpróbálnak hát alkalmazkodni, helyezkedni a magyarok irányába… „Volt” magyarok keresik a gyökereiket, az őseiket! Szerbek tanulnak magyarul! Tagadhatatlan a cél: magyar állampolgárság, útlevél és irány külföld. Ismerős hozzáállás a világhoz, az adott körülményekhez.

A szerb állam megveszi az üresen maradt házakat és egyik napról vagy éjszakáról a másikra romákat telepít, akiknek traktor s föld is jár az ingatlan mellé. Öt év a „türelmi idő” aztán ők is állhatnak tovább, adhatnak el mindent. Mennek magyarok, szerbek, de még a romák is. Pedig ott a termékeny bánáti föld! Hiába, itt már minden idegen, a magyar és a föld is. Tettek róla, hogy a magyar annak érezze magát, a legtöbb szerbnek pedig nem otthona, szülőföldje ez a hely. Ő csak megszállója a Bánátnak. A romának pedig jobb hasznot hoz a brüsszeli aszfalt. És óhatatlanul eljön az idő, hogy a valamikori nagyhatalmak és a mostani EU jóvoltából, a délvidéki földnek is idegen lesz a sok jövevény.

Gábor Ferenc, Köröstárkány