Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Decemberben adják át a Beöthy Ödön-díjat

A tavalyi parlamenti választások miatt idén januárra halasztott, az RMDSZ által alapított Beöthy Ödön-díj átadására a 2017-es évben jövő hónapban kerül majd sor.

decemberben

A 2014 óta hagyományosan az év végén kiosztott Beöthy Ödön-díj idei átadásáról tájékoztatott tegnap Borsi Lóránt, a Bihar megyei RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke.

A Beöthy Ödön politikusról és országgyűlési követről (1796–1854), Victor Hugo Jersey-szigeteki házának gyakori vendégéről elnevezett díjat két kategóriában osztják ki évente: egyrészt az önkormányzatok település- és közösségépítő tevékenységének, másrészt a polgármesterek innovatív kezdeményezéseinek elismeréseként.

A kiosztandó díj elnyerésére pályázók számára a szövetség illetékesei tegnap megkezdték a szükséges formanyomtatványok elküldését, melyeket a díj elnyeréséért indulók december 5-ig adhatnak le nyomtatott vagy elektronikus formában (a díjban már részesült települések is pályázhatnak). A tervek szerint, amint azt Borsi Lóránt elárulta, a közeljövőben elkészül majd egy képes kiadvány is, melyben a díjazottak lesznek bemutatva, és amelyeket minden önkormányzathoz eljuttatnak, a követendő példák népszerűsítése céljából.

2014-ben Beöthy Ödön-díjban részesült Nagyszalonta és Balázsi József érsemjéni polgármester (a legszebb porta programjáért), 2015-ben Bors és Nyakó József, Érmihályfalva polgármestere (a Részek viadala programjáért), tavaly pedig Biharfélegyháza és Nyíri Sándor, Kiskereki polgármestere (a közvetlenül Brüsszellel folytatott pályázati érdemekért, és az ebből fakadó számottetvő testvértelepülési kapcsolataiért).

Szamos Mariann