Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Czárán Gyula nyomában járt a köröstárkányi Verbőczy Kálmán cserkészcsapat

A július eleji Felsőtárkányban (Magyarország) megrendezett III. Magyar Ifjak Világtalálkozója után a Verbőczy Kálmán 6-os számú Cserkészcsapat (Köröstárkányi Ifjúsági Cserkész Egyesület égisze alatt működik) ismét hallatott magáról. Ezúttal a Bethlen Gábor Alap támogatásával Czárán Gyula (1847–1906) nyomába eredtek, akit az egyik legismertebb magyar turisztikai szakemberként tartanak számon. Útépítő, barlangkutató és szakíró is volt, akit „a magyar turizmus atyja” néven emlegetnek.

czaran 1

Július utolsó hétvégéjén (péntek, szombat, vasárnap) először két napra a Kistárkány-patak völgyében vertek tábort, Köröstárkánytól nem messze, ahová a szülők és a nagyszülők is kimehettek, ha kedvük tartotta kipróbálni, milyen is az igazi cserkészélet. A kiránduláson negyven fiatal vett részt (tárkányiak, kisnyégerfalviak, solymosiak), akikből tizenöten még csak cserkészjelöltek, huszonöten pedig már teljes jogú tagjai a csapatnak.

Első nap jó cserkészszokás és jól meghatározott tábori rend szerint sátrakat vertek, berendezkedtek, majd az esti tábortűzhöz való gallygyűjtésbe fogtak. Másnap sportvetélkedők, csapatépítő foglalkozások zajlottak, és a patakban is jót lehetett fürdeni. Vasárnap reggel, sátorbontás után Menyházára vitte őket (szülőket, nagyszülőket is, akik menni akartak) egy 57 férőhelyes autóbusz.

Menyháza Aradtól mintegy 100 kilométer távolságra, a Béli-hegység lábánál fekvő település. Igazi fürdőhelység, ahol mindenki talál kedve szerint való kikapcsolódást, szállodák, panziók, éttermek, cukrászdák, strand és egy csónakázó tó is várja a látogatókat.

czaran 2

Kihasználva vízpart adta lehetőségeket, a csónakázástól a vízibiciklikig mindent ki is próbáltak a fiatalok.

A nap folyamán még mititéj (csórékolbász) sütésre is sort kerítettek, ám a helyi palacsintafesztivál is igazi élmény számba ment, amit szerencsére sikerült kifogni az említett hétvégén.

Vasárnap délután a Menyházán eltemetett Czárán Gyula emlékhelyeket keresték fel. A tiszteletére állított emlékkő után a helyi katolikus temetőbe nyugvó turisztikai szakember sírját is megkoszorúzták.

A Bethlen Gábor Alapon keresztül a Magyar Kormány támogatásával létrejött kirándulás és tanulmányút mellett a támogatási összegből tíz darab sátrat is sikerült vásárolniuk, illetve az útiköltséget és az ellátmányt is ebből állították ki. Köszönet illeti Ille Aurel-Dan köröstárkányi polgármestert, aki a Kistárkány-patak melletti sátorozási területet, az ivóvizet és az elektromos áramot biztosította a csapatnak. Ugyanakkor köszönet illeti azokat a szülőket és nagyszülőket, akik besegítettek a tábor zökkenőmentes lebonyolításában.

A szülők, nagyszülők nosztalgiával gondoltak ifjú éveikre és egyetlen bánatuk az volt, hogy nincs felnőttekre szabott cserkészcsapat is.

Egyed Csaba, a Köröstárkányi Verbőczy Kálmán 6-os számú Cserkészcsapat vezetője