Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Csöpi erotizált a közösségi oldalon

Valamikor a nagy dúrral behuhogott 2000-es világvége előestéje táján született, a dologházam kapusfülkéje mellett, hevenyészett ideiglenes ólféleségben. Anyja egy nagyon kedves, állandóan szomorú, láthatóan udvaros háznál nevelkedett szőrmók. Bennfentesek tudni vélték, hogy a néhai Progresului utcai házaktól vetődött hozzánk, mikor lerombolták a kertes házakat, s gazdi nélkül maradt. Beszélik, hogy bizony akkortájt megtelt a Rogériusz gazdátlan, munka nélkül maradt házőrzőkkel.

csopi

Miután a maja naptár is csak bulvárlapnak bizonyult, és a világvége érdeklődés híján elmaradt, meglátogattam némi segélycsomag kíséretében, amúgy a 21.század hajnalán, épp téli álmát alvó munkahelyemet, s annak a kapujában regnáló ideiglenes kutyamenhelyen nyomorgó három apróságot. Egyikük behunyt szemmel is tudta, ha nem ugatsz, lenyomnak, ezért legalább megpróbálta. Kutya hideg volt akkortájt, de mondtam, sebaj, nagy jövő vár rád, ha megéred. Nálad híresebbek is innen kezdték, s egyszer még sokra viszed !… Így került a legkisebbik királyfi, aki születésétől pilótaszemüveget viselt (de az is lehet, pandamacik is lehettek ősei között, onnan a foltok), a váradi szőlőhegyre, a Darangosra. Komoly feladatot kapott: vagyonőr lett, mihelyt odáig jutott, hogy el bírt menni a kajás tálig. Nagyon megbecsülte a rászakadt jólétet, annyira igyekezett kitűnni. Soha virágra, veteményesre nem lépett, s ha termete nem segítette, úgy igyekezett ijesztő lenni, hogy irdatlan mennyiségben megnőtt gyapját lobogtatva rohant mindig a kapu fele. Sokan kérdezték, milyen fajta ez a nagyon aktív kutya? Grúz juhász – mondtam rögtön, s az emberek elismerően bólogattak. Hogy honnan ez a kategória? Nekem úgy tűnt, épp olyan bozontos, mint annak idején Sztálin bajsza volt, innen az analógia… Csöpinek eleinte gondot okozott a két sárga kandúrom, mert ameddig kisebb volt náluk, lenézték, hergelték, aludni sem engedték, de rövid időn belül a trend megfordult. Ott vénültek meg vele egy pléden, s mikor eljött utánuk az ők Manitujuk, hetekig kereste őket, míg megszokta hiányukat. A kutyaaggastyánnak számító Csöpi aztán 15 éves korában nem bírta rázni többet pokrócnyi bundáját, két okos gombszemét nyöszörögve ránk akasztva elballagott Manitujához, egy novemberi délután. Gondoltam, ez a pillanat épp megfelel, barátságos lépést fogok tenni a Facebook irányába, és oldalt nyitok magamnak. Ha azt mondom, hogy számítógépes doktorátusom a jövő évszázadban is korai lenne, ez egy részigazság, de arra, ami következett, nem szolgáltam rá.

Csöpi születésnapján, miután már volt tíz barátom az oldalon, pár szó kíséretében posztoltam három fotóját kedvencemnek. Este jött az üzenet a Facebooktól: ha nem törlöm azonnal a közölt meztelenséget, törlik a frissen nyitott oldalam. Mármint a vért verejtékező kezdő oldalát. Hahota! Hiszen Csöpi még ugyan túl van öltözve a képeken! Mije látszik? Itt mindenki hülye? Zuckerberg úr, mi nem járatjuk kínai selyemblúzban a grúz juhászokat, s különben is, ez nekrológ. Kit hívjak fel, hogy mondjam el neki? Hagyni kell, holnapra majd elmúlik nekik. Nem múlt el. Reggel megismételték az ultimátumot, este már nem tudtam megnyitni az oldalt, éjfélre meg törölték. Szegény Pokróc, anyádat elüldözték a háztól, téged meg halálodban is kitiltottak a Facebookról. Egy ideig duzzogtam, majd segítséget kértem. Egy kicsi tapadófájl formátumú vírus, mely a fotóalbumomba kollégáktól kapott képpel került, és minden kiemelt képpel ment tovább, ő ábrázolta a „biselygő madonneszt”, aki miatt a tizenöt évig családtagként szeretett grúz juhásznak nem volt helye a nagy közösségi oldalon. A vírust én nem láthattam, csak az oldalamra látogatóknak jelent meg. Azóta nincs kutyánk, sem macskánk. Csak Facebook. Ez is egyik paradoxonja az életnek.

Zsizsnovszky Ferenc, Nagyvárad