Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Corvin-vásár – az 500 éves vásár

Erdély legrégebbi vásárát élesztette újra az Alsólugasi Polgármesteri Hivatal partnereivel közösen.

corvin 12

Az augusztus 24–28. között megtartott vásáron több mint 10 ezer látogató vett részt, és 111 kézműves, régiséggyűjtő és -kereskedő, étel- és italárus jelent meg és mutatta be kínálatát – tájékoztatott Alsólugas Polgármesteri Hivatalának sajtóirodája.

Sorbán Levente, Alsólugas község polgármestere elégedettségét fejezte ki azért mert, minden korosztály képviseltette magát, együtt mulattak a népművészekkel, néptáncosokkal és könnyűzenei fellépőkkel. „Sok munkát és erőt fektettünk ebbe a vásárba, de megérte. Köszönetet kell mondjak mindenkinek, aki öt napon keresztül a nagy meleg ellenére jelen volt és segített abban hogy a rendezvény sikeres legyen.” – áll a közleményben.

 

A vásár helyszínéül szolgáló több mint tíz hektárnyi terület az alsólugasi közbirtokosság tulajdona. A vásár költségeit több forrásból fedezték, határon átívelő pályázatot nyertek Komádi településsel (16,5 ezer lej), az árusok bérleti díjából (19,6 ezer lej), a Bihar Megyei Tanács támogatásából (7000 lej) továbbá támogatta a szervezőket többek között a Holcim cég és a Bihar megyei őrző- védő kft.

Corvin Mátyás 1470-ben kiadott királyi rendelete alapján az első vásár írásos említése 1475-re tehető, és az utolsó Corvin-vásárt 1940 táján tartották. A csaknem 100 évnyi kihagyás után elevenítette fel ezt a hagyományt Alsólugas Polgármesteri Hivatala és partnereivel. Az első alkalommal újrarendezett vásár partnerei a Körösmente Jövője Egyesület, a Bihar Megyei Kulturális Hagyományőrző és Népszerűsítő Központ, a Bihar Megyei Turisztikai Desztináció Menedzsment Ügynökség és az alsólugasi Ovidiu Drimba  Általanos Iskola volt.