Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Cégalkalmazottak futóversenye

A város napja alkalmából, október 12-én Nagyváradon is megszervezi nagysikerű Cégek Krosszversenye elnevezésű rendezvényét a kolozsvári Runners Club Egyesület.

„A futóverseny valójában egy nagy, városi közösségi esemény, de ugyanakkor kifejezetten cégalkalmazottaknak szól, akik egyéniben és csapatban is összemérhetik erejüket egy olyan pályán, amelyet a Bunyitay-ligetben alakítunk ki”– tudatták a szervezők. A megmérettetés reggel 10 órakor kezdődik majd az egyéni próbával, amelyet a csapatverseny és a díjkiosztás követ majd. A futóknak hozzávetőlegesen egy 5 kilométeres távot kell majd teljesíteniük.

cegalkalmazottak

„A verseny létrehozásával az volt a célunk, hogy a testmozgás előnyeit népszerűsítsük a cégalkalmazottak körében. Úgy gondoljuk, hogy a rendszeres futás egészséges alternatívát jelent az irodai ülőmunka ellensúlyozására”– nyilatkozta Horaţiu Morar, az egyesület alapítója. A verseny során nemcsak a dobogós befutókat, hanem a legkreatívabb csapatot is díjazzák majd. A Runners Club egy kolozsvári non-profit egyesület, melynek célja a futásnak, mint tömegsportnak a népszerűsítése. Az egyesület által szervezett nagyszabású események közé tartozik még a kolozsvári nemzetközi maraton, valamint a családi-krosszverseny is.

Sz. G. T.