Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Kategória: Utazás

Márciustól közel száz vonatjáratot szüntet meg az állami vasúttársaság

Márciustól közel száz vonatjáratot szüntet meg az állami vasúttársaság

Március elsejétől közel száz vonatjáratot szüntet meg teljesen, vagy részlegesen az állami vasúttársaság (CFR), amely azzal indokolja az intézkedés szükségességét, hogy a szóban forgó szerelvényeket kevés utas veszi igénybe. A Digi24 hírtelevízió beszámolója szerint a változások elsősorban az ingázókat érintik hátrányosan, ugyanis főként a nagyvárosok, többek között Kolozsvár, Temesvár és Brassó környéki, rövidtávon közlekedő járatokat vonják ki a forgalomból. A [...]

Olvassa tovább! ›
Az elektronikus és virtuális bérletekről, jegyekről

Az elektronikus és virtuális bérletekről, jegyekről

Mint egy hónapja megírtuk, hamarosan lejár a december végi határidő, amelyet a Nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) tűzött ki arra a célra, hogy a megyeszékhely nyugdíjasai áttérhessenek a régi bérletről az elektronikus utazókártyákra. Akkor még csak tervbe vette a vezetőség a határidő meghosszabbítását, tegnap viszont Csuzi István, az OTL vezetője megerősítette, hogy április végéig még nem késő áttérni az új [...]

Olvassa tovább! ›
Egy elzárt településen agyvérzést kapott nőt mentettek ki a minap a hegyimentők                               Fotó: Bihar Megyei Hegyi- és Barlangimentők (Salvamont)

Itt a tél, irány a hegy!

Már mindenki ünnepi lázban ég, és akinek a pénztárcája engedte, az karácsonyra vagy szilveszterre előre megszervezte a hegyvidéki kiruccanásra alkalmas programot, pár napos túrázást, vagy egyszerűen egy családi, baráti, téli sporttal spékelt kikapcsolódást. Egy ilyen kirándulás azonban komoly felelősséggel jár, mert a hegyekben a felkészületlenség, a felelőtlenség akár tragédiához is vezethet. A Bihar Megyei Hegyi- és Barlangimentőktől (Salvamont) kértünk jó [...]

Olvassa tovább! ›
Mozgalmas évük volt a hegyimentőknek

Mozgalmas évük volt a hegyimentőknek

A téli szezon kezdete előtt, a turistaszezon lezártával a múlt hónap végén készítettek elemzést az idei évről a Bihar megyei Hegyi- és Barlangi Mentőszolgálat munkatársai, ennek eredményeiről lapunkat is tájékoztatták. A 2013-as évben eddig 187 esetben kellett beavatkozniuk, száz alakalommal a téli, 87-szer pedig a nyári időszakban. Ebben az évben eddig összesen 284 embert mentettek vagy találtak meg, százat télen, [...]

Olvassa tovább! ›
A Gutin-hegység

Kirándulások az EKE ’91-gyel

Az Erdélyi Kárpát Egyesület ’91 Nagyvárad–Bihar november 23-án, szombaton gyalogtúrát szervez a Gutin-hegységbe, a Kakastaréjra. Autóbusszal közelítik meg a helyszínt. A szervező Tiponuţ Tibor (tel.: 0740/974-952). December 7-én, szombaton Mikulás-túrát szervez az egyesület a Strâmtura-szorosba. Autóbusszal közelítik meg a helyszínt. A túravezető Tiponuţ Tibor. Érdeklődni és feliratkozni a szervezőknél lehet telefonon, illetve keddenként 18–19 óra között az egyesület Fekete Sas-palotabeli, [...]

Olvassa tovább! ›
Őszi túrák az EKE ’91-gyel

Őszi túrák az EKE ’91-gyel

Az EKE ’91 Nagyvárad–Bihar október 26-án, szombaton kirándulást szervez Kalotaszentkirályra a Csipkelekvár fesztiválra. A szervező Tiponuţ Tibor (tel.: 0740/974-952). November 2-án, szombaton gyalogtúrát szerveznek a Biharfüred–Mézged útvonalon. Autóbusszal utaznak majd. A túravezető Tiponuţ Tibor (tel.: 0740/974-952). November 9-én, szombaton kirándulást szerveznek a Miskolc–Diósgyőr–Lillafüred útvonalon. A túravezető Tiponuţ Tibor. November 16-án, szombaton gyalogtúrát és kirándulást szerveznek a Szegyesdi-völgybe. A túravezető Tiponuţ [...]

Olvassa tovább! ›