Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Bővítik a villamoshálózatot

Stabilnak értékelte a 2016-os esztendőt Csuzi István, a nagyváradi Helyi Közszállítási Vállalat (OTL) vezérigazgatója, aki Viorel Mircea Pop műszaki, és Romeo Nica gazdasági igazgatóval együtt számolt be a tavalyi esztendő kiemelkedőbb eseményeiről, megvalósításairól, és az idei terveikről, mint például a villamoshálózat bővítéséről, új buszok beszerzéséről.

A sajtótájékoztató rendhagyó módon az OTL udvarán kezdődött, ahol bemutatták azt a Volvo típusú autóbuszt, amelyből 14-et szereztek be Norvégiából, és a műszaki vizsgájuk, forgalomba íratásuk után – kb. három hét múlva – már utazhatunk rajtuk. Pop műszaki igazgató elmondta, hogy a 9 éves, kétajtós buszokban egyenként kb. 6–6 ezer kilométer van, 39 ülő- és 65 állóhely található bennük, és a kerekesszékkel közlekedőknek is van lehetőségük rámpán feljutni a járműre.

Romeo Nica, Csuzi István és Viorel Mircea Pop

Romeo Nica, Csuzi István és Viorel Mircea Pop

Ugyanakkor Csuzi arra is kitért, hogy igen sok panasz fut be hozzájuk a villamosok, buszok rosszul fűtöttsége miatt. Hangsúlyozta, hogy a sofőrök és villamosvezetők ebben a hidegben maximumra állítják a fűtést, viszont a megállónkénti ajtónyitáskor ismét kihűl a jármű. Példával is statuálta, hogy egy fűtött buszon ajtónyitáskor mínusz fokok vannak az ajtó körül, míg a belső térben akár 10–15 fokkal magasabb a hőmérséklet. Éppen ezért a metropolisz övezetekben közlekedő járműveiken – például a Bors, Félixfürdő és Püspökfürdő irányába közlekedő buszok ritkábban állnak meg, és általában csak az első ajtón engedik fel az utasokat – sokkal melegebb van, mint a megyeszékhelyen szinte kétpercenként megálló járművökön.

Csuzi István a fűtéssel kapcsolatos gondokat magyarázza

Csuzi István a fűtéssel kapcsolatos gondokat magyarázza

 

Évértékelő

A tavalyi esztendő teljes mérlege februárra lesz kész, tehát akkor lehet majd számszerűen megállapítani, mennyire volt nyereséges az OTL, de addig is Csuzi kiemelt néhány fontos megvalósítást az óévből. Ide sorolta például a Vitéz (ma Decebal) utcai autóbuszállomás létrehozását, ahova a megye déli részéből érkeznek a vidéki járatok, a rogériuszi lakónegyedben a villamossínek kicserélését a Nadányi (Transilvaniei) és a Vitéz János (Corneliu Coposu) utcák kereszteződésében, illetve azt, hogy egy Tátra típusú villamost sikerült teljesen felújítaniuk. Ennek alapján fogják majd felújítani a többi 43 Tátra villamost is, mivel új szerelvények beszerzésére nincs keret. Egyébként ezek modernizálására egyenként 150–200 ezer eurót kell fordítaniuk, ellenben egy új villamos kb. egymillió euróba kerülne. A felújítást, mely kb. 10–15 évvel növeli a járművek élettartamát, számításaik szerint kb. 15 év alatt fogják befejezni. Ebben benne lesz a villamos motorjának és áramellátásának a modernizálása, a karosszéria és az ablakok cseréje, a légkondicionáló berendezés beszerelése stb.

A gazdasági igazgató hangsúlyozta, hogy tavaly, az előző esztendőkhöz képest jelentősen nőtt az sms-ben vásárolt utazási jegyek száma. Ennek aránya a 2015-ös évhez képest 145,23%-kal emelkedett. Úgy véli, ez a modern technológiának köszönhető. Ugyanakkor 8%-kal több diák váltott ki bérletet és a teljes árú bérleteknél is 3%-kos emelkedés mutatkozott. Járataikat is bővítették tavaly: két buszjáratot indítottak az ipari parkba.

 

Az idén elkezdik a villamoshálózat bővítését

Csuzi István vezérigazgató elmondta, hogy sok tervük van erre az évre. Biztos abban, hogy nyáron elkezdik a villamoshálózat bővítését, mivel erre már elkészült a megvalósíthatósági terv is. E szerint kb. 7–8 kilométerrel bővítik majd az Aradi úttól, a Pece-patakon átívelő hídon keresztül az Auchan bevásárlóközpont irányába a villamospályát, amelynek nyomvonala az ócskapiac, a Nagyváradi Egyetem és az OTL székháza mellett elhaladva jut majd el a remízig, ahonnan bekapcsolódhat ismét a Ghillányi (Dimitrie Cantemir) úti forgalomba. Az igazgató azt is kifejtette, hogy sok munka áll még előttük, mivel a Pece-patakon átívelő hidat modernizálni kell, és még az Electricával is egyeztetniük kell a villamoshálózattal kapcsolatban. Előreláthatólag 2019 elejére elkészülnek ezzel a munkálattal. Mindenesetre ennek kapcsán elsőbbséget élvez a Vitéz (Decebal) és az Aradi úti kereszteződésben a villamossínek összekötése, hogy a Rogériusz felől is le lehessen térni az Aradi út irányába.

Újdonságnak számít továbbá a 60 perces jegy bevezetése. Még nem tudják, mennyibe fog kerülni, de a lényege, hogy átszálláskor – függetlenül attól, hogy buszról villamosra, illetve fordítva – nem kell azt újra érvényesíteni. Ugyanakkor a hűséges bérlettulajdonosoknak – akik hónapról hónapra megújítják bérletüket – terveznek kedvezményeket.

Sükösd T. Krisztina