Nagyvárad, Kapucinus utca (ma Traian Moşoiu) 10. sz. (0359)467-222 reggeliujsag@gmail.com rss twitter Facebook Follow us:

Bővítik a Szálka parkot

Éppen tegnapi lapszámunkban foglalkoztunk a Várdszőllősön tavaly kialakított úgynevezett Szálka parkkal, amelyet annak idején úgy mutatott be a váradi városvezetőség, mint a megyeszékhely legnagyobb zöldövezete. A közel 3,5 hektáros terület a mai napig úgy áll, ahogyan egy esztendővel ezelőtt átadták. Akkor például azt mondták, több padot is kihelyeznek (ezekből ugyanis néhány darab található a hatalmas területen), de nem lett belőle semmi. Mint megírtuk, a környezet egyébként rendezett, látszik, hogy gondozzák, de egy fa sincs az egész területen, ami árnyákot vethetne.

A nagyváradi városháza sajtóosztálya tegnapelőtt délután, éppen a Szálka-bombi parkról írott anyagunk írásakor közleményében jelezte, hogy kezdődhet a zöldövezet bővítése, a beruházás második szakasza.

A már kialakított terület egyik fő látványossága a mesterséges tavacska, benne a néhány liliommal és tavirózsával, valamint a sok-sok díszhallal

A már kialakított terület egyik fő látványossága a mesterséges tavacska, benne a néhány liliommal és tavirózsával, valamint a sok-sok díszhallal

A korábban meghirdetett tenderre csak a Constructorul Sălard Kft. és a Gardener Kft. tett le közös pályázatot. Az önkormányzati szakemberei szerint a beruházás értéke áfa nélkül 2 376 758 lej, míg a két cég közös árajánlatában áfa nélkül 2 350 924 lejért vállalná el a munkát (a park első részének kialakítása a helyi költségvetésből 2,15 millióba került, plusz az áfa). Egyébként ugyanez a cégpáros dolgozott a parképítés első szakaszán is.

Ha a városháza elfogadja az ajánlatot, a szerződéskötés után kezdődhet a munka. A helyi tanács februári soros ülésén elfogadott műszaki dokumentáció szerint a következőkben kialakítandó parkban a sétányok, rendezett zöldövezetek mellett két kisebb vízesést építenek, továbbá egy 72 négyzetméteres patakmedret, amelyből a víz a már meglévő tavacskába folyik, és egy vízpumpa segítségével forgatják majd. Ugyanott két kis hidat létrehoznak a mesterséges patak fölött. A parkban a tervek szerint egy szabadtéri amfiteátrumot is kialakítanak, forgószínpaddal. A városháza azt nem írta meg közleményében, hogy a munkálatokra mennyi ideje lesz a leendő kivitelezőnek.

B. B.